( Szavazat)37 megjelenítés Gyergyóremetén is bemutatták A székelység története című kötetet. Az ismertetőre a Hargita Megye Tanácsa által szervezett Székelyföldi Akadémia rendezvényen került sor november 22-én, csütörtökön este.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 november 26
A község részéről Laczkó-Albert Elemér polgármester köszöntötte az egybegyűlteket kifejezve örömét, hogy a Székelyföldi Akadémia, amely a vidéki értelmiségieknek szóló előadás-sorozat, már harmadjára érkezik Remetére. Hargita Megye Tanácsát Petres Sándor alelnök és Barti Tihamér megyei tanácsos képviselte. Az alelnök méltatta a két meghívott előadó, Mihály János történész és Orbán Zsolt történelemtanár munkáját, és sikeresnek nevezte A székelység történetét, már csak azért is, mert az elmúlt hetekben, napokban annyit foglalkozott vele a román sajtó, mint könyvvel talán még soha. Barti Tihamér üdvözlőbeszédében elégedetten állapította meg, hogy Remetén van érdeklődés és igény az ilyen jellegű rendezvényekre.
Mihály János történész előadásában a székely történelmi zászlósorról értekezett. Mint elmondta, 1989 után sokan kezdtek foglalkozni a székely szimbólumokkal, de hamar bebizonyosodott, hogy nem sok szakértelemmel. Nyilvánvalóvá vált, hogy létre kell hozni egy szakértői bizottságot, amely 2009-ben jött létre, Hargita Megye Tanácsa munkacsoportjaként, és célként tűzte ki a székely zászlósor rekonstruálását. A magyar 23 darabból áll, a székelyt is ennyire tervezték. A munka sokszor nehézségekbe ütközik, mivel nem állnak rendelkezésre a megfelelő forrásanyagok. A jelenlévők a helyszínen megtekinthették a már rekonstruált 18 zászlót, amely még három hétig látható lesz a remetei községháza tanácstermében. A történész hangsúlyozta: mindebből látszik, hogy szimbólumainkat nem most találtuk ki és alkottuk meg, azok nagyon régóta léteznek, büszkék lehetünk rájuk.
A székelység története könyvet Orbán Zsolt történelemtanár mutatta be, aki a kiadvány társszerzője. A kötet közel 200 oldala mindent nem tartalmaz, hiszen a székelység történetét nehéz ilyen terjedelmű könyvbe belesűríteni. Orbán Zsolt reméli, hogy a könyv minden családhoz eljut, és hamarosan rongyosra is olvassák.
Gyergyóremete, 2012. november 22.