Sikeres Székelyföld stand a Hungexpón

(0 Szavazat)35 megjelenítés

A Magyarországon megrendezett Hungexpo nemzetközi turisztikai kiállítás a hétvégén vonzotta a legtöbb látogatót. A százezres nagyságrendű látogatói sereg a Székelyföld standot a leglátogatottabbak közé emelte.


Míg március 4-e a turisztikai irodák napjának nevezhető, ugyanis aznap több száz turisztikai iroda képviselője tett látogatást a Székelyföld standnál, addig a hétvége már a nagyközönségé volt. „Megítélésem szerint minden további nélkül kijelenthetjük, hogy körülbelül 50.000 látogató a mi standunknál is megfordult.
A Székelyföld stand 16 információs pultjánál folyamatosan mintegy 60-80 érdeklődő van jelen. Minden elismerésem kollégáim kitartásának, akiket már négy napja folyamatosan kérdésekkel bombáznak” – mondta Szép Róbert, Hargita Megye Tanácsának fejlesztési igazgatója.
 

 
„Március 6-án néptáncelőadással is próbáltuk magunkra vonni a látogatók figyelmét” – számolt be Kovásznai Sándor, Hargita Megye Tanácsának munkatársa a hétvégi eseményekről. A néptáncegyüttes szereplése és a Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzatának közös standján kiírt nyereményjáték, amely során 17 nyeremény várja gazdáját meghozta a kívánt eredményt. Körülbelül 3-4 ezer sorsjegyet töltöttek ki, amelyeket jelen pillanatban összesítünk. A végső mérleget várhatóan egy héten belül fogjuk tudni – mondta Kovásznai Sándor projektfelelős.
 
Tekintettel a Székelyföld standot ért támadásokra Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismételten kihangsúlyozta: „Egy újabb sikeres kezdeményezést vittünk sikerre a szomszédos Kovászna és Maros megyével együttműködve. Mi kitartunk azon véleményünk mellett, hogy Székelyföldön rengeteg látnivaló és kincs van, ami indokolttá teszi a külön stand állítását”.
 
A székelyföldi megyék ősszel első alkalommal a Romexpón, a romániai turisztikai nagyvásáron vettek részt közös standdal.
 
Csíkszereda, 2010. március 7.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774