Sikeres volt az Eco Alpin Klub környezeti nevelés tábora

( Szavazat)32 megjelenítés
„Jövőben még egyszer, ezzel a csapattal, ugyanitt, a környezetvédelemért!”
Sikeresnek érzik a résztvevők és a szervezők is azt az interaktív, környezeti nevelés célú tábort, melyet a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban tartottak Gyergyószentmiklósról, Csíkszentdomokosról és Balánbányáról érkező középiskolások számára, a Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás által támogatott programban. 
 Az Eco Alpin Klub Egyesület jelezte: sikerként értékeli az Egyes-kő melletti menedékháznál szeptember 3–7. között megtartott, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás természet- és környezetvédelmi tevékenységek támogatására kiírt pályázati programjából részfinanszírozott táborozást. Az Eco Alpin Klub Hargita megyei turisztikai egyesület, mely Gyakorlati interaktív (öko)oktatás környezeti nevelés tantárgyban tanulók részére elnevezésű projektjével nyerte el a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás pályázati úton nyújtott támogatását. A társulás, amelynek 17 önkormányzat, köztük Hargita Megye Tanácsa a tagja, 4895 lejjel támogatta a projektet, mely összeg a teljes költségvetés felét teszi ki. A fennmaradó összeget a szervező önrészben és a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park támogatásával állta.
A tábor fő célja a gyergyói és felcsíki térségből érkezett tízfős diákcsapat környezeti nevelése volt. Az elsajátított ismereteket egyrészt a menedékház újraépítése során keletkezett eróziós árkokra épített talajfogó lépcsők elkészítésével igyekeztek gyakorlatba ültetni. A Nagyhagymásra szervezett kirándulások alkalmával az észlelt természetes eróziós jelenségeket vizsgálták, a turisták által hátrahagyott „melléktermékek” összegyűjtésével, a menedékház felé igyekvő kirándulók számára állított talajfogó lépcsőkkel kapcsolatosan pedig kérdezz-feleleket szerveztek. Laczkó Zoltán projektvezető – a Nemzeti Park önkéntese – elmondta: a szorgos diákhad élménykommentjei alapján sikeresen teljesült minden tétel az interaktív tervezetükből.
– A lelkesen tanulni és a csodálatos tájakat megismerni igyekvő táborozók és a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park önkéntesei részvételével elkészíttetett talajerősítők a gyerekek reménye szerint információterjesztésre és a jó példa ismétlésére fogják csábítani a Kovács-patak felől az Egyes-kő és tovább, a Nagyhagymás felé igyekvő turistákat – állítja Laczkó Zoltán. Hozzátette, erre az is garanciát jelent, hogy a részt vevő gyerekek maguk fogalmazták meg a lezajlott tábor mottóját: „Jövőben még egyszer, ezzel a csapattal, ugyanitt a környezetvédelemért!”
A táborban részt vevő VII., VIII. és IX. osztályos diákokat a megye iskoláival konzultálva választották ki, a csapatba 4 diák Gyergyószentmiklósról, 3 Szentdomokosról és 3 Balánbányáról érkezett. A tábori felvigyázást egyik balánbányai diák édesanyja vállalta, aki önkéntesen a napi két meleg étkezést is biztosította a gyerekeknek a költségvetésbe foglalt alapanyagokból.
 
Gyergyószentmiklós, 2012. szeptember 12.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774