Szabó Róbert Csabáé a Hargita Megye Tanácsa 1000-eurós íródíja

( Szavazat)44 megjelenítés
Dzsesssz-bemutatóval zárult a gyergyószárhegyi írótalálkozó
Szabó Róbert Csabának, a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szeresztőjének ítélte a kilectagú szakmai zsűri a kétévente Szárhegyen tartott írótalálkozó idei irodalmi díját. A Hargita Megye Tanácsa alapította Csíki László Díjat a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében tartott szombat esti záróünnepségen adták át. 
 A kétévente Gyergyószárhegyen megrendezett, idén szeptember 6-7 között zajló írótalálkozó záróakkordján Kassay Péter házigazdaként, a szervező Hargita Megyei Kulturális és Művészeti Központ igazgatójaként, valamint Borboly Csaba tanácselnök nevében is köszöntötte a mintegy ötven íróvendéget. Tolmácsolta a megye elnöke azon akaratát, miszerint továbbra is mindent meg fog tenni azért hogy az írótalálkozó kétévenként létrejöhessen.
Az ünnepélyes táborzáróra érkező Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében utalva a dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul két nappal korábbi, megnyitón által mondottakkal, úgy fogalmazott: két napig “a szavak művészei” lakták be Gyergyószárhegyet és nagyon reméli, hogy ezalatt számos ihletforrást találtak az alkotók, és sok új gondolat cserélhetett gazdát. Megjegyezte, noha ő nem volt jelen, felesége követte az írótalálkozó “Rajzás 2012!” néven tartott felolvasását – és minden elismerése az ebben bemutatkozó tizenkét fiatal, pályakezdő írónak-elemzőnek, “közöttük vannak az eljövendő generáció nagyjai”. – Szárhegy az írók generációk között egy nagyon fontos kapocs, és ezért immár különösen hangsúlyozni kell, hogy Szárhegy egyfajta nemzeti kincs számunkra – fogalmazott a konzul.
A Csíki László Díj megalapításáról Fekete Vince költő, a társszervező, Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Székelyföld folyóirat szerkesztőjeként, valamint a zsűri szószólójaként is vázolta: Csíki Lászlónak a 2008-as találkozó idején beérkezett halálhírekor döntötték el itt Gyergyószárhegyen, hogy az ő nevét viselő díjat az egyik legtehetségesebb, fiatal - 35 év alatti - alkotónak, minden második évben osztanák ki. A Hargita Megye Tanácsa által felkarolt javaslat révén a 2010-es írótáborban a Fekete Vince által “nagy presztízsű, jelentős díj”-ként méltatott első Csíki László Díjat a kolozsvári Erdélyi Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese, Karácsonyi Zsolt költőnek ítélte a kuratórium.
Mint elhangzott, a kilenctagú zsűri idén is titkos szavazással döntötte el az írótalálkozó előző estéjén, hogy kit díjaz idén a tíz jelölt közül, 2010 októberétől 2012 szeptemberéig megjelent könyveivel idén versenyben volt: Bálint Tamás, Farkas Wellmann Éva, Király Kinga Júlia, Noszlopi Botond, Nagy Koppány Zsolt, Márkus Andárs, Muszka Sándor, Potoczky László, Szabó Róbert Csaba és Várady Nagy Pál.
A zsűri közülük a jelzett időszakban két könyvet letevő Szabó Róbert Csabának ítélte oda a Hargita Megye Tanácsa kulturális intézményében készült emlékplakettet és a megyei önkormányzat által biztosított ezer eurós pénzdíjjal járó Csíki László Díjat.
A Kassay Péter igazgatótól átvett díjáról Szabó Róbert Csaba, a Látó folyóirat szerkesztője úgy nyilatkozott az ünnepségen: “Remélem azzal, hogy én kaptam meg ezt a díjat, picit a Látóra is terelődik a figyelem: a Látó nagy bajban van, s a Látó nélkül a negyedik könyvemet nem tudtam volna megírni”. A díjazott ezzel utalt az utóbbi hetekben nyilvánosságra került “átszervezési” szándékra, miszerint Maros Megye Tanácsának elnöke a folyóirat szerkesztőségét önálló jogi személyiségétől megfosztva a könyvtárral olvasztaná egybe, ezáltal a szerkesztőség munkáját, a folyóirat életét működésében és feladatában lehetetlenítve el.
A díjátadás pillanatát Boros Zoltán bukaresti dzsesszmuzsikus zenei elemző előadása követte. A tévés személyiségként ismert zenész stúdiófelvételekről, tévés hangfelvételekről mutatta be az íróközönségnek az “egyik élete”-ként nevezett zenei pályája tehetséges, immár elhunyt hazai magyar és román muzsikusait, majd élőben, a Lovagteremben beszerelt elektromos orgonán adott ízelítőt virtuozitásából.
Az írótábort 1978-ban szervezték meg először (akkor Kriterion néven) Gyergyószárhegyen, ám pár évre rá betiltották, és 2000-ben alakult újra Hargita Megye Tanácsa főtámogatásával.
Idén – a díjat leszámítva - a megyei önkormányzat 18 000 lejjel járult hozzá a találkozó költségeihez.
 
Gyergyószárhegy, szeptember 8.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774