Szakaszonként készül a Gyergyót Borszékkel összekötő út

( Szavazat)42 megjelenítés
Nem szűkölködött anekdotákban az 50 éve világvége-hangulatú orotvai út – a Gyergyóditró községhez tartozó településen néhány sziporkát a helyiek is hoztak a mai útavatóra. Az anekdotakincs ugyanis hamarosan feledésbe merülhet a Hargita Megye Tanácsa segítségével leterített kitűnő aszfaltszőnyeg révén, mellyel a megyevezetés Borszékot kívánja a turisták és helyiek számára gyorsan megközelíthetővé tenni Gyergyóból is. 
 Másodszorra avattak december 5-én újabb elkészült útszakaszt a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván. A 128-as megyei út Orotva településen áthaladó útvonalát ugyan mai nap sem látja a Google Earth, de Hargita Megye Tanácsa olyan stratégiai úttá kívánja építeni, mely Borszékra „repíti át” a turistát, utazót.
Az útavatón több anekdotát, illetve az épülő út kapcsán történő változásokról szóló megható történetet osztottak meg a résztvevők, és az avatóbeszédekbe az eseményre érkező helyiek is spontán bekapcsolódtak hozzászólásaikkal, köszönetükkel. Puskás Elemér, Ditró község polgármestere is köszönte Hargita Megye Tanácsának, az avatón jelen levő Borboly Csaba elnöknek és Petres Sándor alelnöknek, hogy járhatóvá tették ezt a megyei utat. „Falusfelei nevében” hozzátette: remélik, hogy ezt folytatni tudják Orotván tovább, „és akkor elindul egy mozgalmasabb élet”.
Jelenleg az út a központig vezet. A beruházás idei értéke az E578 európai út irányából Orotva felé, a tavaly elvégzett aszfaltozási munkálatok folytatásában: 2.297.638,28 lej TVA-val együtt.
Petres Sándor, a megyei tanács gyergyói alelnöke képletesen fogalmazott:
– Tizenéves munkára került fel a korona, azaz került rá az aszfalt. A 90-es évek végén kezdődött el az út komolyabb javíttatása, és évente építettek ide olyan alapot, amire az aszfaltot lehetett tenni.
Az alelnök az kívánta, pár év múlva feledjék is el a tilalmasiak, orotvaiak, hogy milyen is volt egykor ez az út.
– Avató előtt mesélték a helybéliek, hogy a régi rendszerben a megyevezetés ritkán járt Orotvára, összesen kétszer, és ígérni is csak a kollektivizálást ígérték, s azt meg is csinálták – én bízom benne, hogy amit mi itt elterveztünk közösen, minden megvalósulhat, hiszen jó csapatmunka van mögötte: a helyi vezetéstől el egészen a leendő parlamenti képviseletig – mondta Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Mint kiemelte, a cél az, hogy az orotvai út egészen Borszékig kiépüljön – ehhez a borszéki végén is nekifogtak az útépítésnek. Még 12 km, az elnök értékelése szerint „legnehezebb és legköltségesebb” szakasz van még hátra.
Útszentelés előtt Trucza Sándor helyi plébános az útavató anekdotikus hangulatában maradva ecsetelte: 9 éve vadonatúj gyári autóját tette ez az út tönkre, de most megbocsátja, mert pontosan a garázsáig aszfaltoztak. Az útavalót követően az orotvaiak megmutatták a tanácselnöknek a nemrég átadott – szintén a megyei tanács által támogatott – ravatalozót.
Az útavatón elhangzó beszédek videofelvételei megtekinthetők a http://rmdszgyergyoterulet.ro honlapon.
 
Orotva, 2012. december 5.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774