Székely zászlót kapott Csíkszentmárton

( Szavazat)50 megjelenítés
Egykori magyar honvédek találkoztak Alcsíkban
Székely zászlót adott át Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Gergely András csíkszentmártoni polgármesternek június 4-én az I. Alcsíki Honvédtalálkozó alkalmával. A kék-arany színű lobogó egyben Hargita megye hivatalos zászlaja is a megyei önkormányzat tavaly novemberi határozata nyomán, így törvényesen kihelyezhető a csíkszentmártoni községházán, akárcsak más Hargita megyei közintézményeken.
 

A második világháborús veteránokat, akik magyar honvédként harcoltak, Borboly Csaba is köszöntötte a csíkszentmártoni Sportközpontban rendezett eseményen. A megyei önkormányzat elnöke szerint az egykori katonák példát mutattak felelősségvállalásban, szolidaritásban, a család melletti kiállásban. Gergely András polgármester örömét fejezte ki, hogy sikerült megszervezni a bajtársi találkozót, ahol az egykori honvédek közkinccsé tehetik élményeiket.
A csíkszentmártoni Viridis Egyesület és a szegedi Meritum Egyesület első alkalommal szervezte meg az I. Alcsíki Honvédtalálkozót, amelyen előadást tartott Illésfalvi Péter hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. A honvédek csoportos kötetlen beszélgetésen eleveníthették fel élményeiket, majd megkoszorúzták a helyi haditemetőben nyugvó bajtársak sírját.
Csíkszereda, 2010. június 4.  
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774