Székelyföld fejlesztését Székelyföldről irányítsuk!

( Szavazat)34 megjelenítés
Székelyföldi fejlesztési stratégiák témában tartott előadást Borboly Csaba és Tamás Sándor, Hargita és Kovászna megye tanácselnöke, Papp Előd, az EMNT alelnöke, valamint Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere Kolumbán Gábor egyetemi tanár moderálásával a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor negyedik napján, július 22-én, pénteken.
 
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint hálózatos séma szerint kell fejleszteni Székelyföldet. Utalva Tamás Sándor gondolatmenetére, miszerint Székelyföldnek nincs kimondott központja, Borboly Csaba szerint nem is kell, hogy legyen, mert Székelyföld ereje az összefogásban van, amelynek köszönhető számos, különböző területen elért eredmény. Hangsúlyozta: „mindenki abban kell a másik intézmény, város, közösség, szervezet segítségére siessen, amiben a legjobb”.
– A három B, vagyis Bukarest, Budapest és Brüsszel nélkül is van jövőképe Székelyföldnek. Azt kell elérnünk, hogy ne függjünk senkitől. El kell higgyük magunkról, hogy külső segítség nélkül is meg tudunk élni. Volt már erre példa a történelem során, és ismét ezt kell megtanuljuk: partnerség révén, függőség nélkül boldogulni. Természetesen, nem kell elszakadnunk a környezetünktől, továbbra is kapcsolatban kell lennünk a három B-vel, de a kezdeményezés tőlünk kell jöjjön, és elsősorban mi kell megmondjuk mit és hogyan szeretnénk – fejtette ki Borboly Csaba. A tanácselnök hozzátette: „a székelyföldi megyék éppen a többi megyétől eltérő gazdasági szerkezetüknek köszönhetően vannak közepes szinten országos viszonylatban. Míg más megyékben az óriásvállalatok vannak túlsúlyban, addig Székelyföldön a kis- és középvállakozók, a családi vállalkozások, gazdaságok szerepelnek túlnyomóan, amelyek a jövedelmet helyben termelik meg. Ennek a helyben megtermelt jövedelemnek a nagyrésze bekerül a helyi gazdasági körforgásba, és szintén helyi szintű gyarapodást hoz”.
Borboly Csaba szerint nagyon fontos, hogy ne csak egyéni szintű elképzelések legyenek, hanem az egyes elképzelések mögött legyen ott az egész közösség, beleértve a székelyföldi románságot is. A tanácselnök külön kiemelte a székelyföldi románokkal való partnerség kialakításának fontosságát, akik, szerinte, a magyar ajkú szomszédaikkal hasonló gondokkal küzdenek, ezért velük közösen lehet megoldani a problémákat is.
– Az összes társadalmi szereplő, az önkormányzatok, a vállalkozók, a civil szervezetek, az egyházak, a véleményformálók, az oktatási intézmények, a politikai szerepvállalók, mind fontos szerepet töltenek Székelyföld sikeres fejlesztésében. Fontos, hogy párbeszéddel egyetértésre tudjunk jutni a helyi románsággal is, érezzék ők is, hogy az autonómia számukra is előnyös, és akkor együttesen kérhetünk olyan jogokat, döntési szabadságokat, amelyek mindannyiunk javát szolgálják – mondta a tanácselnök. Borboly fontosnak tartja, hogy a hivatalok vállaljanak fel többet, ne csak a szigorúan előírtakkal foglalkozzanak, illetve legyen átgondolt cselekvési terv minden kezdeményezés mögött.
– A hátrányból kovácsoljunk előnyt. Az érme egyik oldalán a kisbirtokos rendszer, a gépesítés és a nagy vendéglátóipari egységek hiánya található, a mások oldalán a turisztikailag hasznosítható természeti környezet és a hagyományos életmód. Mások hibájából tanulva, és a helyi sajátosságaink figyelembe vételével vihetjük sikerre Székelyföld fejlesztését – hangsúlyozta a tanácselnök.
Csíkszereda, 2011. július 23.
 
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774