Székelyföldi fúvósok találkoztak Parajdon

( Szavazat)52 megjelenítés
Immár 33-ik alkalommal tartották meg a parajdi fúvóstalálkozót 2011. augusztus 14-én.
 
A település központi parkjába érkező huszárokra és fúvószenekarokra több százan voltak kiváncsiak. A parajdi, korondi, borszéki, kápolnásfalusi, fehéregyházi és csíkszentgyörgyi fúvósok egymás után érkeztek az ünnepség színhelyén felállított színpadhoz, ahol közösen játszották el a Magyar és a Székely Himnuszt.
 
Bokor Sándor, Parajd polgármestere köszöntőbeszédében elmondta: „A mai nap a zenéé, a daloké. Arra kérek mindenhelybélit és látogatót, vigye hírét bármerre is jár a világban, hogy mi, itt Parajdon, mindig mindenkit szeretettel várunk”.
 
Az eseményen részt vevő Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke saját emlékeit osztotta meg az ünneplőkkel.
 
– Annak idején én is részt vettem zenészként ezen a találkozón, és ott fújtam én is a hangszert a gyergyócsomafalvi zenekar tagjaként a Bucsin oldalában – emlékezett a tanácselnök. Borboly elmondta: „Székelyföldet, székely közösséget építünk, de ez nemcsak a politikusok, hanem mindnyájunk feladata. Ezt teszik a fúvósok is már 33 éve. Köszönöm, hogy ma itt lehettem, jó látni ezt az erős, összefogott és fejlődő közösséget”. A tanácselnök beszéde végén egy székelyzászlót, valamint az adományozásról szóló okiratot nyújtotta át Bokor Sándor polgármesternek. Ezt követően az érdeklődők az 1898-ben alakult parajdi fúvószenekar előadását hallgathatták meg.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774