Székelyföldi turisztikai ügynökséget hoznak létre

( Szavazat)35 megjelenítés
A közös programok folytatásáról, tökéletesítéséről és a közeljövő fontosabb megvalósításairól tárgyaltak Hargita és Kovászna megye elöljárói a Madarasi-Hargitán. Mint ismeretes, a két megye vezetője és a megyei jogú városok polgármesterei rendszeresen egyeztetnek székelyföldi kérdésekben. A január 8–10-i találkozón részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, valamint Birtalan József és Klárik László, Hargita, illetve Kovászna megye menedzsere.
 
A résztvevők kiértékelték az eddigi együttműködés, illetve a Székelyföld fejlesztése és arculatépítése érdekében tett törekvések eredményeit, úgymint a Romexpón megjelenő közös székelyföldi stand, a Nyerges-tetőn megrendezett Székelyföld-nap, a számtalan turisztikai és egyéb területen benyújtott közös európai uniós pályázatok eredményei, a Sikeres Székelyföld fórumsorozat vagy Székelyföld épített örökségének felmérése. Az együttműködésnek máris vannak kézzelfogható, a székely közösség érdekeit szolgáló megvalósításai, és azon dolgozunk, hogy az elkezdett munka megalapozza jövőbeli eredményeinket – hangsúlyozta a két tanácselnök.
 
A továbbiakban döntöttek egy közös turisztikai ügynökség létrehozásáról, amelynek fő feladata Székelyföld promoválása lesz, illetve lehetőségek keresése a régió turisztikai adottságainak kihasználására, továbbá források felkutatása, valamint koordinációs és tanácsadási szerep a turisztikában tevékenykedők számára.
 
Felvetődött a Csíkszeredában nagy hagyományokkal rendelkező Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvény egész Székelyföldre való kiterjesztése, és fő célként megfogalmazták azt, hogy legalább ezer népviseletbe öltözött lány töltse be a csíksomlyói nyerget Székelyföld minden részéről.
 
A Székelyföld bejáratait jelző, egységes objektumok elhelyezéséről is egyeztettek az elöljárók, amelyeken a székelység szimbólumrendszerét igényesen jelenítik meg, és egyértelműen jelzik az idelátogatók meg a lakosság számára a régió egységes identitását.
 
Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy
2010. január 10.
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774