Székelyföldön jövőt alapozhatunk a családi gazdaságokra

( Szavazat)47 megjelenítés
Szemináriumot tartottak Hargita megyei állatorvosoknak Csíkkarcfalván
 
A mezőgazdaságot és vidékfejlesztést érintő aktuális rendelkezések megvitatásának céljával szervezett szemináriumot Hargita Megye Tanácsa a Hargita megyei állatorvosoknak. A rendezvény második napján, november 24-én a csíkkarcfalvi kultúrotthonban előadást tartott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is A vidék a barátunk címmel, amelyben bemutatta Hargita Megye Tanácsának a mezőgazdaság, a székely termelők érdekében történt kezdeményezéseit.
Az elöljáró elmondta, hogy a megyei tanács ösztönözni próbálja a székelyföldi húsfeldolgozást, annak piacot szeretne teremteni, ezért törvénymódosító javaslatot dolgozott ki a kisvágóhidak és az állatpiacok újraindítására, valamint az agroturizmus, a falusi vendégasztal engedélyeztetésére. Mindezek terén Borboly Csaba kiemelte Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár, illetve az RMDSZ parlamenti és kormányzati tisztségviselőinek szerepét.
 
– A családi alapú kisgazdaságokra jövőt alapozhatunk térségünkben – hangsúlyozta a tanácselnök, hozzátéve, hogy ehhez a termelőknek szövetkezniük kell. – Célunk egy székely termékeket forgalmazó bolthálózat kialakítása.
 
Borboly Csaba kitért az inas- és szakmunkásképzés fontosságára is, amely a divatos középiskolai szakok miatt háttérbe szorult, pedig nagy szükség lenne Székelyföldön például mezőgazdasági szakközépiskolára.
 
A mintegy száz személy részvételével tartott szemináriumon előadást tartott a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem két professzora: Liviu Bogdan Haszonállatok ekográfiás megvizsgálása címmel, Gherman Călin pedig Haszonállatok parazitózisai témában. Az előadásokon kívül szekcióülésekre is sor került, minek során a résztvevők ellátogattak dr. Antal Vidor gazdaságába.
 
Csíkszereda, 2011. november 24.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774