Szép számú érdeklődő nyáron is

( Szavazat)39 megjelenítés
Szombaton, agusztus 18-án Hargita Megye Tanácsa az alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamarával ismét megszervezte a Hagyományos és Helyi Termékek Havi Vásárát a csíkszeredai megyeháza oszlopsora között.
A helyi termelőket az értékesítésben segítő, a vásárlók számára pedig egészséges helyi termékek rendszeres beszerzését lehetővé tevő vásár mára már hagyománnyal rendelkezik és ez alkalommal is bő felhozatalt kínált hústermékekből, tej, méz, házikenyér, péktermékeből. Ugyanakkor az érdeklődők vásárolhattak házi süteményeket, tojást, lekvárokat, szörpöt valamint különböző kézműves termékeket is.
A vásárra kilátogató Borboly Csaba, elégedettségének adott hangot, hogy a kezdeményezés már annyira megragadt az emberek tudatában, hogy még nyáron is szép számú érdeklődőt vonz, amikor kicsit csökken a kínálat, illetve az emberek nálunk be nem érő termékeket is vásárolnak télire.
A vásár programja között 11 órától gyermektáncház is szerepelt, amely jó alkalom volt a gyerekek hasznos kikapcsolódására, és nem utolsó sorban a népi hagyományaink és kultúrális értékeink megőrzésére, továbbvitelére.

Csíkszereda, 2012. augusztus 18.

 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774