Szükség van a fiatalításra

( Szavazat)34 megjelenítés
Polgármester-találkozóra is sor került a Demokrata Ifjak Szövetségének homoródfürdői képzésén
 
Hargita megyei polgármesterek találkoztak 2011. szeptember 14-én Homoródfürdőn. Az egybegyűlt településvezetőket Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszöntötte, majd megtárgyalták a fiatalok helyzetének kérdését az önkormányzati szférában, továbbá a térség útjainak, a hulladékgazdálkodásnak, valamint a szociális szolgáltatásoknak és beruházásoknak a problémáját. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felszólalásában hangsúlyozta: szükség van a fiatalításra.
 
– Az aktív fiatalokat be kell vonni a döntéshozatalba. Kommunikálni kell a helyi ifjúsági szervezetekkel, hisz a fiatalok összefogással csodákra képesek, óriási erőforrást jelentenek – jelentette ki a tanácselnök. – Egymagában senki sem képes mindent jól megcsinálni, szükség van a támogatókra. Hargita Megye Tanácsa folyamatosan keresi a fiatal munkaerőt, szakmai tudást, hisz bennük van a húzóerő és kitartás. Minden ilyen tehetséges fiatalt be kell vonni a helyhatósági választásokba is.
A találkozó egy többnapos tanácskozás része, melyet a Demokrata Magyar Ifjak Szövetsége szervezett Homoródfürdőn 2011. szeptember 14–16. között az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) támogatásával.
 
Csíkszereda, 2011. szeptember 15.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774