Szülőföldjük történelméről tanulhatnak az iskolások

( Szavazat)28 megjelenítés
Szeptembertől székelységtörténeti tankönyvet lapozhatnak a székelyföldi diákok
Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére, Kovászna Megye Tanácsa társfinanszírozásával, a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel partnerségben készül el szeptemberre a székelység történetét bemutató tankönyv, nagyrészt csíki, udvarhelyszéki, illetve háromszéki és marosszéki történelem szakos tanárok, történészek, régészkutatók együttműködésével. 
 A székelységtörténeti tankönyv tervét ismertette Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő június 6-án a csíkszeredai megyeházán rendezett Székelyföldi Akadémián, Hargita Megye Tanácsa előadás-sorozatán, amelyen részt vett Borboly Csaba tanácselnök és Becze István megyei tanácsos is. A főtanfelügyelő a honismereti nevelés első fontos állomásaként beszélt a tankönyvről, elmondva, hogy a múlt ismerete megtanít történelmi távlatokban érezni és gondolkodni. A történelmi tudat az emberi személyiség nélkülözhetetlen része – hívta fel a figyelmet a főtanfelügyelő.
– Az új tanügyi törvény többek közt lehetővé teszi a tananyag mennyiségének csökkentését, valamint az előirányzott évi tanóraszám 25%-át a pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel, és növekszik a választható tantárgyak aránya, amelyek mind kiváló lehetőséget nyújtanak egy Székelyföld történelmével foglalkozó tantárgy bevezetésére – mondta Ferencz Salamon Alpár hozzátéve: a mai V. osztályosok többet tudnak az egyiptomiakról, a mamutfenyőkről, Leonidászról vagy a maorik szokásairól, mint a székelyföldi állat- és növényvilágról, népszokásainkról, térségük-településük történetéről, az ősei által építtetett kúriákról és kastélyokról, Tuzson őrmesterről, Orbán Balázsról vagy Kőrösi Csoma Sándorról. Épp ezért nagy szükség van erre a tankönyvre, amelyet Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére, Kovászna Megye Tanácsa társfinanszírozásával, a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel partnerségben készítenek el nagyrészt csíki, udvarhelyszéki, illetve háromszéki és marosszéki történelem szakos tanárok, történészek, régészkutatók, így szeptemberre megteremtődnek a tárgyi feltételei a székelységtörténet oktatásának.
A tankönyv 6 nagy fejezetből áll majd, 22 leckéből, és elsősorban a VI–VII. osztályosoknak ajánlják, de középiskolában is használható lesz a tanár kiegészítéseivel. Mindegyik fejezet kétoldalas illusztrációval-képpel kezdődik, amely tartalmaz egy rövid, általános jellegű leírást a fejezet témájáról, illetve az adott fejezet leckecímeit. A leckék végén, Irodalmi fogódzó címmel, a korszak témájához illő szépirodalmi ajánlóval, illetve filmajánlóval találkozik a gyerek és pedagógus.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felszólalásában elmondta, hogy valamikor 2008 második felében, amikor Hargita megye címerének elismertetésén munkálkodtak, derült ki, hogy nem is olyan egyszerű dolog a térség történelméről beszélni.
– Sok kérdés merült fel a székely zászló múltjával kapcsolatosan is, így létrehoztuk a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amely neves szakemberekből áll. Zászlótörténeti, pecséttörténeti, illetve címerkiállításokat szerveztünk, ezenkívül óvodásoknak készítettünk szimbólumainkat bemutató kifestőkönyvet, I–IV. osztályosok számára meséskönyvet Mesés Székelyföld címmel. Itt viszont nem állunk meg, szeretnénk, ha a középiskolások tanulhatnának történelmükről. Bízom benne, hogy őszre nagyon sok gyerek örömmel fogja lapozni a székelységtörténeti tankönyvet, amelyet olvasókönyv, kézikönyv formájában is szeretnénk majd kiadni felnőttek számára. Remélem, hogy egy közmegbecsülésnek örvendő művet alkotunk – emelte ki a tanácselnök.
 
Csíkszereda, 2012. június 6.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774