( Szavazat)34 megjelenítés A mezőgazdaság és a Hargita megyei termelők és gazdák érdekei voltak középpontban a megyei tanács december 17-i soros tanácsülésén. Mielőtt a testület elkezdte volna a napirendi pontokról való szavazást hét termelőnek nyújtották át a Székely termék márkanév használatára feljogosító tanúsítványt, majd rövid bemutató keretében bemutatásra került a tanácsülésen elfogadott Hargita megye 2010-2011 periódusra érvényes agrárstratégiája.
Utolsó frissítés: hétfő, 2010 december 20
A tanácsülés előtt Márton István a Hargita Megyei Agrárkamara volt vezetője ismertette röviden a védjegy használatának jelenlegi helyzetét. Elmondása szerint a kezdeményezés életképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy az átadott hét tanúsítvány mellett, további 21 iratcsomó van elbírálásra benyújtva az odaítélő bizottsághoz. Márton István szerint a hagyományos termékeket előállítók „hadteste” egyre gyarapodik. A 2009-ben húsvétkor először megrendezett vásárra 32 termelő jelentkezett, mára viszont a vásárokon megjelenő termelők száma meghaladja a százat is.
A tanácsülés előtt bemutatásra került a megye agrárstratégiája is, amely Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondása alapján az elmúlt öt hónap megfeszített munkáját tartalmazza. A stratégia, amelynek elkészítése során maradéktalanul kikérték minden Hargita megyei gazdaszervezet, termelő és mezőgazdasági szakember véleményét szem előtt tartja a jó példával elől járó hagyományos termelők érdekeit, valamint a megyében elindult fejlesztési törekvéseket, illetve támogatja az összefogásból született kezdeményezéseket az agrárium terén – mondta Borboly Csaba.
A hiánypótló stratégia, amelyet a harmadik napirendi pontként fogadtak el a tanácsosok koncepciót ad a törekvéseknek, valamint célkitűzései között szerepel a különböző gazdasági ágazatok összehangolása és egymás céljainak való megfeleltetése is.
A december 17-i ülésen ugyancsak a térség mezőgazdaságát és a gazdálkodók ügyét hivatott előmozdítani a Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete számára jóváhagyott tagsági díj is. A 200 000 lejes hozzájárulással a Borboly Csaba szerint Hargita Megye Tanácsa segítséget akar nyújtani a gazdáknak és termelőknek a piaci helytállást, a termékek feldolgozását és értékesítést lehetővé tevő infrastruktúra kiépítéséhez, valamint kedvező üzleti körülmények megteremtéséhez.
Nem utolsó sorban a megyei döntéshozó testület támogatta a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ részvételét a közintézmények számára kiírt Zöld ház programban, amely révén részlegesen megvalósul a központ megújuló energiaforrásokkal való fűtése, továbbá elfogadta a Hargita megyei víz- és csatornahálózatok bővítése és korszerűsítése elnevezésű projekt megvalósíthatósági tanulmányát, illetve a kapcsolódó gazdasági-műszaki mutatókat.
Csíkszereda, 2010. december 17.