Terítéken a megye turizmusa és természetvédelme

( Szavazat)43 megjelenítés
Közgyűlést tartott a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás Csíkszeredában március 4-én, amelyen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Gászpor István, a társulás igazgatója, illetve a fejlesztési társulást alkotó önkormányzatok polgármesterei. 
 A találkozó elején Gászpor István bemutatta a fejlesztési társulás 2012-es tevékenységét, elmondva, a társulás 2011-től két fő területen fejti ki tevékenységét: elsődlegesen a turizmus fejlesztését, népszerűsítését és a természetvédelmet célozzák meg. Kifejtette, a társulás által kezdeményezett és kivitelezett számos új tevékenység mellett a tagok száma 11-ről 37-re bővült, jelen pillanatban a Hargita megyei önkormányzatoknak több mint 50%-a tagja a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulásnak. 2012-ben különböző események, konferenciák szervezésén kívül ösztöndíjprogramokat is lebonyolítottak, illetve számos európai uniós projektet dolgoztak ki, adtak le és valósítottak meg.
Borboly Csaba kiemelte: fontos az együttműködés a fejlesztési társulás és az önkormányzatok között, mert a települések életében fontos kérdéseket együttesen könnyebb megoldani és több kézzelfogható eredményt lehet elérni, elősegítve ezzel a turizmus népszerűsítését és a természetvédelmi területek értékbe helyezését megyénkben.
A közgyűlés további napirendi pontjai között szerepelt a 2013-as költségvetés elfogadása, az alapító okirat módosítása, pályázati kiírások elfogadása civil szervezetek, illetve fiatal kutatók számára. A közgyűlés tagjai azonban kifogásolták, hogy nem kapták előre kézhez az ülés anyagait, így a döntést egy későbbi időpontra kellett halasztani, hogy a kézhez kapott anyagokat tudják alaposan áttanulmányozni, és érdemben tudjanak dönteni a települések, illetve a megye turizmusa és természetvédelme szempontjából fontos tevékenységekről.
 
Csíkszereda, 2013. március 4.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774