Több mint négymilliót spórolt közbeszerzésen Hargita Megye Tanácsa

( Szavazat)43 megjelenítés
2010 első felében Hargita Megye Tanácsa több mint négymillió lejt spórolt közbeszerzési eljárásain. Az idei költségvetésben a beruházási közbeszerzések amúgy is alacsonyra becsült árainak 44%-os értékében írták alá a tervezett fejlesztésekre a szerződéseket – ebben az esetben tehát megyei szinten 56%-os megtakarításról számolhatunk be.
 
A szolgáltatások terén a becsült értékhez képest a szerződések ára 79% volt, tehát 21%-ot sikerült megspórolni, míg az áruvásárlásnál – ide tartoznak a fogyóeszközök is – a becsült értékhez képest a szerződések ára 64%, vagyis a megtakarítás 36% volt. Összesen tehát a betervezett költségeket a becsült értékhez képest 48%-os áron szerződtük le a versenyhelyzetnek köszönhetően, ami 52%-os megtakarítást jelent – ez pénzben kifejezve 4 429 503 lej.
A megyei önkormányzat a közbeszerzéseknél továbbra is nagy fontosságot tulajdonít a takarékosságnak és a gazdaságos beruházásoknak, és a versenyt természetesen maximális átláthatósággal biztosítja.
Az is nagy megtakarítást jelent, hogy a 2010-es országos  forgalomszámlálási akciót Hargita Megye Tanácsa saját erőből végzi el, alkalmazottai és néhány polgármesteri hivatal segítségével. Az itt megtakarított pénz sem kevés: ha megnézzük a SEAP közbeszerzési hirdetőt, akkor  látható, hogy más megyékben erre a célra  125 424 lejtől egészen  9 495 798 lejig költenek, Hargita megye költségvetésében viszont ez a költség nulla.
A megtakarítások mellett ráadásul, az európai uniós projekteknek köszönhetően, Hargita Megye Tanácsának 2010-es költségvetése 60 százalékkal nagyobb, mint tavaly. Felismerve a pályázatok által biztosított előnyöket és finaszírozási lehetőségeket (az önrész sokszor nem haladja meg az 5%-ot), beindult a pályázási gépezet, s ennek a munkának gyümölcsei mostanra kezdenek beérni, az első leadott pályázatokból már pénz, jövedelem lett. Eddig több mint 24 500 000 lej volt a bevétel országos és uniós vissza nem térítendő pénzalapokból, de a továbbiakban ennek többszörösére számítunk.
Csíkszereda, 2010. június 17.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774