Történelmi székely zászlókat mutattak be Csíkszeredában

( Szavazat)73 megjelenítés

Szinte az egész Szabadság teret betöltő érdeklődők előtt mutatták be július 3-án Csíkszeredában, az Ezer Székely Leány Napja első mozzanataként, azt a 17 történelmi székely zászlót, amelyek alá a székely közösség sorakozott fel történelmének különböző időszakaiban. Mihály János történész ismertette néhány szóban minden egyes zászló történetét, majd miután a zászlóanyák felkötötték a felsorakoztatott lobogókra a szalagot, Boros Károly felcsíki  főesperes megáldotta őket. 

 

A bemutató ünnepség előtt Borboly Csaba megyeitanács-elnök mondott ünnepi beszédet. Kosztolányi Dezső Zászló című verséből idézve kifejtette: nemcsak bot és vászon a felsorakoztatott 17 zászló, hanem jelkép, amelyhez egész közösségek tartoznak. A zászlóknak ott a helyük minden ünnepünkön, hiszen minket jelképeznek, és mindegyikük külön emlékeztet egy időszakra vagy eseményre – mondta Borboly Csaba.

 

Hargita Megye Tanácsa a múlt elevenen tartása és a jövőbeni irány megszabása érdekében hozta létre a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelyben neves szakemberek vállaltak szerepet, mint dr. Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő, Szekeres Attila István és Mihály János. A munkacsoport feladata a székely jelképek kutatása és eredetük tisztázása.  

A zászlók felszentelését rögtönzött táncjáték követte, majd az Ezer Székely Leány Napját ünneplők szekéren és lóháton vonultak ki a két Somlyó-hegy közti nyeregbe, az ezer székely leány hagyományos találkozóhelyére.

Csíkszereda, 2010. július 4.


   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774