( Szavazat)37 megjelenítés A megyei tanács illetékeseinek tudomására jutott, hogy a 123A jelzésű, Tusnádot Csíkszentkirállyal összekötő megyei út felújítása során felmart aszfaltot, az eredeti szándékkal ellentétben, egyes szakaszokon nem a községi utak javítására használják,
Utolsó frissítés: szerda, 2011 június 01
mert azt egyes személyek feketén felvásárolják. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke felkéri az illető személyeket, valamint a kivitelező céget, hagyjanak fel illegális tevékenységükkel, és ne dolgozzanak a közjó ellen.
– Az európai uniós pályázat alapján felújítandó 123A úton a munkálatok során felszedett aszfaltot az érintett települések útjaira szeretnénk fordítani, hiszen az nagy segítség az illető községeknek, jelentős megtakarítást jelent a helyiérdekű utak javításában – nyilatkozta a tanácselnök, nyomatékosítva: megteszik a szükséges lépéseket a törvénytelenségek megakadályozása érdekében.