Tűzoltóversenyt rendeztek Homoródszentmártonban

( Szavazat)66 megjelenítés
Első alkalommal rendeztek tűzoltóversenyt Homoródszentmártonban szeptember 12-én, szombaton. Három település csapata vett részt: a Csíkszentmártoné, a Homoródszentmártoné, illetve a Zetelakáé. A vetélkedő három próbából állt. Az első egyéni volt, amelyen a tűzoltóknak akadályokon kellett átküzdeniük magukat, csatlakoztatniuk a tömlőket, majd a „tűzvész” helyszínére érkezniük. A második próba csapatmunkát igényelt, a három alakulatnak külön-külön tüzet kellett oltania. A harmadik próba gyorsasági volt: melyik csapat tud hamarabb felkészülni a tűzoltásra. Végül első helyen végzett Csíkszentmárton, a másodikon Zetelaka – a házigazdák kevéssel lemaradva lettek harmadikok.

Hargita Megye Tanácsát Sófalvi László alelnök és Ferencz Hunor, a közigazgatási osztály tanácsosa képviselte. Az alelnök üdvözlőbeszédében reményét fejezte ki, hogy a tűzoltók egyéb katasztrófa elhárításában is ugyanilyen felkészültek, mint a tűzoltásban. Kerekes Péter Tivadar polgármester megköszönte a megyei önkormányzat támogatását, küldöttségének jelenlétét, és örömét fejezte ki, hogy egyre több fiatal áll be az önkéntes tűzoltó-alakulatokba az idősebbek mellé.

A végén a közönséget is megkínálták a nagy üstben készült krumplitokányból. 

Lejegyezte:

Ferencz Hunor

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774