Új buszmenetrend lesz jövőre Hargita megyében

( Szavazat)112 megjelenítés
2013. április 30-án lejár a Hargita megyei helyközi buszjáratok jelenleg érvényes menetrendje, éppen ezért Hargita Megye Tanácsa elindította az új járatprogram előkészítéséhez szükséges eljárást.  
 Ennek első lépéseként széles körű konzultációt folytattak az esetleges módosítási igényekről, begyűjtötték a polgármesteri hivataloktól a menetrendre vonatkozó változtatási kéréseket, és a régivel összehasonlítva kidolgoztak egy újat. Az új program határozattervezetként jelenleg ki van függesztve, az érdeklődők megtekinthetik a megyeháza bejáratánál, illetve az alábbi linken.
A határozattervezet elfogadása után kiírják a közbeszerzést, amely egy országos elektronikai programon (SAET) keresztül fog zajlani. Erre a rendszerre a megyei tanács 2013. január 10-ig kell hogy feltöltse a szállítási programot, az érdekelt vállalatok pedig a rendelkezésükre álló autópark bemutatásával jelentkezhetnek, és január 16–20-a között nyújthatják be igénylésüket az egyes útvonalakra. A SAET pontrendszere alapján 2013. január 31-én odaítélik az útvonalakat a szállítóknak. Abban az esetben, ha az első eljárás után maradnak oda nem ítélt útvonalak, megszervezik a verseny második szakaszát.
– Felkérjük a lakosságot, hogy ha még nem jelezték változtatási igényüket, tegyék azt meg a határozattervezet elfogadása előtt, mert utána nehéz lesz bármit is módosítani. A szállítási cégeket pedig felkérjük, hogy éljenek a lehetőséggel, és jelentkezzenek az útvonalakra, hiszen mindenkinek az a fontos, hogy helyi cégek biztosítsanak jó minőségű szolgáltatást, és hogy ennek következtében az ingázók minél nagyobb arányban vegyék igénybe a tömegközlekedést – hívta fel a lakosság figyelmét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
 
Csíkszereda, 2012. november 20.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774