( Szavazat)50 megjelenítés Éljenek az új tanügyi törvény adta lehetőségekkel! – biztatta a pedagógusokat Csíkkozmáson Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő november 7-én, a Székelyföldi Akadémián. Hargita Megye Tanácsának rendezvénysorozata immár másodszor érkezett Kozmásra, ezúttal az új tanügyi törvény, valamint az európai uniós pályázati lehetőségek témájával. A vidéken élő értelmiségieknek szóló Székelyföldi Akadémián összesen 32 témakörből választhatnak a helybéliek kettőt-kettőt.
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 november 07
A hétfőn este egybegyűlteket a kozmási községházán Bodó Dávid polgármester és Becze István megyei tanácsos köszöntötte. Utóbbi tolmácsolta Borboly Csaba megyeitanács-elnök üdvözletét, és hangsúlyozta a vidéki értelmiséggel való egyeztetés szükségességét a Székelyföldi Akadémia 32 témájában, mert ezáltal a politikusok bevonhatják őket a politikai döntéshozatal előkészítésébe, figyelembe vehetik igényeiket. A megyei tanácsos méltatta a kozmási önkormányzatot, amely ügyesen pályázott az utóbbi időben, és mint mondta, reményei szerint a második előadás témája ebben további segítséget nyújthat.
Ferencz S. Alpár szerint az új oktatási törvény által átruházott felelősségek, kompetenciák egyben új lehetőségeket jelentenek. Elhangzott, hogy a másodlagos rendelkezések (szabályzók, normatívák) terén késésben van a minisztérium, ami megnehezíti a pedagógusok munkáját.
– Az iskolaigazgatók nagy feladata, hogy nyomon kövessék a változásokat – mondta a főtanfelügyelő arra figyelmeztetve, hogy a médiában megjelenő, oktatási törvénnyel kapcsolatos információk nem mindig állják meg a helyüket.
A főtanfelügyelő előadása után a jelen lévő tanárok számos kérdést tettek fel az új jogszabály részleteiről. Ezt követően Laczkó Zoltán, a megyei tanács fejlesztési igazgatóságának munkatársa a pályázati lehetőségekről tartott előadást, a pályázatkészítés ugyanis a forrásbevonás egyik leghatékonyabb eszköze a cégek, önkormányzatok és civil szervezetek számára Székelyföldön is.
– A lehetőséggel akkor tudunk élni, ha megvan hozzá a szükséges szakmai felkészültségünk, szemléletmódunk és kapcsolatrendszerünk – mutatott rá a tanácsos ismertetve a pályázati lehetőségek körét: a nemzetközi együttműködési és a közösségi programokat, az Európai Unió és a román kormány finanszírozásait (operatív programok), valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Programot, ezen belül pedig a civil szervezeteknek, cégeknek és a mezőgazdaságban-erdőgazdálkodásban vállalkozóknak szóló pályázatokat. A megyei tanács munkatársa bemutatta Hargita Megye Tanácsának a Regionális Operatív Program 5.3-as kiírásánál megnyert pályázatait: A hargitai legendák és műemlékek nyomában (összértéke: 990 570,59 lej), Székely kapuk útja (952 938,77 lej), Az egyensúly és az egyediség megőrzése a természetvédelmi területeken és ezek integrálása a turizmusba (782 278,31 lej), Virtuális barangolás történelmi emlékhelyeken (936 765,27 lej), A Régizene Fesztivál népszerűsítése (605 878,68 lej), Kovászna és Hargita megye értékeinek és hagyományainak turisztikai termékként való értékesítése (991 519,75 lej), A borvizek népszerűsítése (1 037 635,26 lej). Mindezek megvalósítási időtartama 24 hónap.
Laczkó Zoltán hangsúlyozta: a megyei tanács pályázatokkal foglalkozó szakembercsoportja szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére bármilyen pályázatokkal kapcsolatos kérdésre, és segít szakmai tanácsadással.
Csíkkozmás, 2011. november 7.