( Szavazat)60 megjelenítés Új óvodába járhatnak mostantól a kányádi gyerekek. A létesítményt december 7-én vették birtokukba a kicsik György Sándor polgármester, valamint Borboly Csaba és Birtalan József, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve alelnöke jelenlétében.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 december 10
A polgármester megköszönte mindenkinek, aki támogatta a létesítmény felépítését, külön kiemelve a kivitelező pozitív hozzáállását a beruházás során. Borboly Csaba örömét fejezte ki, hogy összefogással olyan intézményrendszereket tudnak létrehozni Székelyföldön, amelyek a falvak megmaradását szolgálják, hiszen fontos, hogy már az óvodai oktatásban a szülőföld szeretetére neveljék a gyerekeket, hogy felnőve itthon akarjanak érvényesülni.
– Ezzel a céllal támogatjuk a Mesés Székelyföld könyvsorozat kiadását is, amely által a gyerekek már óvodáskortól megismerkedhetnek szülőföldünk történetével, szépségeivel – nyilatkozta a tanácselnök, aki felhívta a figyelmet az összefogás szükségességére december 9-én, hiszen csak úgy tud fejlődni a közösség, ha országos szinten is képviselik, és forrásokat irányítanak ide.
Birtalan József elmondta, hogy az óvoda nagyon fontos szakasz a nevelésben, éppen ezért nem mindegy, milyen körülmények között töltik a gyerekek ezt az időszakot, ugyanakkor a pedagógusok számára is öröm, ha korszerű környezetben végezhetik hivatásukat.
A gyerekek ünnepi műsorral köszönték meg az új épületet, majd a szalagot is ők vágták el.
Csíkszereda, 2012. december 7.