Újabb két uniós pályázatban vesz részt a megye

( Szavazat)55 megjelenítés

Két európai uniós finanszírozású pályázatban való részvételről is döntött Hargita Megye Tanácsa április 29-én Zetelakán, a kihelyezett soros ülésén. A testület azt a határozatot is elfogadta, amely alapján két új szakorvosi állás létesül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

 

Egy idegsebészi és egy mellkassebészi állást hoztak létre a megyei tanács április 29-i, Zetelakán tartott ülésén, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tisztségjegyzékének módosításával. Egyhangúlag elfogadták azt a határozattervezetet is, hogy a megyei tanács belefoglalja Kis vízprogramjába Árvátfalva, Énlaka és Firtosváralja községet is, majd jóváhagyták az idei Kis villamosítási programot is, amelynek során Hosszúaszóban, Korondon és a Zetelaka községhez tartozó Sikaszóban bővítik az elektromos hálózatot – utóbbi település 80 százalékába jut majd el a vezetékes áram. A több mint negyven napirendi pont között szerepelt a felsőboldogfalvi iskola felújításának befejezéséhez szükséges tízezer lej elkülönítése, valamint az idei egyháztámogatási program elfogadása is.

– Ismét pénzt hozunk a megyébe, hiszen újabb két uniós pályázatunk önrészét ezen az ülésen foglaltuk bele a költségvetésünkbe – nyilatkozta Borboly Csaba tanácselnök az ülés után. – Amit még nagyon fontosnak tartok a mai napirendi pontok közül, az a két orvosi állás létrehozása a csíkszeredai megyei kórházban, hiszen nyolc szolgálati lakás épült orvosoknak, de még csak kettőt foglaltak el. Célunk szakorvosok vonzása a megyébe, ezért idén újabb nyolc szolgálati lakást építünk.

A tanácselnök kiemelte még a brüsszeli Székelyföld-iroda létrehozásáról szóló határozatot, amelyet Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa működtet majd, és június elsején lesz az ünnepélyes megnyitója. Borboly Csaba szerint az iroda révén még több uniós pénzt szerezhetnek a megye, illetve a székelyföldi térség számára, ugyanakkor rengeteg információt eljuttathatnak régiónkról a brüsszeli bürokratáknak.

Borboly Csaba a tanácsülés előtt meglátogatta a zetelaki iskolacsoport egyik félkész épületét, amelynek befejezéséhez újabb kormányzati támogatásra lenne szükség. Jelen volt Antal István parlamenti képviselő is, aki Ladányi László Zsolt prefektussal együtt részt vett a megyei tanács ülésén. Az elöljárók közbenjárásukat ígérték a munkálatok befejezéséhez szükséges források lehívásában.

A tanácsülésen részt vettek az érdeklődő helybéliek is, akik a végén kérdéseket tettek fel, illetve problémáikkal fordultak a tanácsosokhoz. Többek között az út menti táblák elhelyezésére vonatkozó szabályokat és a községi utak állapotát sérelmezték, és a helyi gyűjtőtó vízszintjével kapcsolatban is panaszkodtak. Borboly Csaba elmondta, bár mindezek a kérdések nem tartoznak a megyei tanács hatáskörébe, minden lehetséges eszközükkel segíteni próbálnak.

– Zetelakán nagyon nagy tenni akarást tapasztaltam, és szerintem nincs olyan probléma a településen, amit előbb-utóbb ne lehetne megoldani – jelentette ki a megyei tanács elnöke.

Hargita Megye Tanácsa részt vesz a CLEAR, illetve a RECULTIVATUR európai uniós projektben, miután a kihelyezett tanácsülésen megszavazták a vonatkozó határozattervezeteket. A CLEAR innovációösztönző együttműködések kiépítését célozza a délkelet-európai térség országaiban azzal, hogy felhívja a figyelmet a kulturális értékekben rejlő lehetőségekre, amelyekkel növelhető a térség vonzereje. A magyar nyelvű leírás szerint a projekt révén „hálózat épül a tudás és információ áramlására, munkacsoportokat alakítanak a fizikai elérhetőség javítása, új szakmák, az információk virtuális elérhetőségének megteremtése, valamint különböző tudásigények kielégítése céljából marketing- és kommunikációs eszközökkel”. A tíz partner egyike lesz Hargita Megye Tanácsa, melynek az 1 565 000 eurós összköltségvetésből 120 000 euró jut – ebből az önrész mindössze 2400 euró, a fennmaradó összeget uniós és kormányzati forrásokból teremtik elő.

A RECULTIVATUR célja a vallási kulturális értékek integrálása a városi központok, településhálózatok és a kapcsolódó vidéki területek fejlesztési gyakorlatába, amivel munkahelyeket és jövedelmet generálnának a bevont térségek számára – ezeket a célokat nemzetközi szakembercsoport felállításával valósítják meg. A projekt során nemzetközi felmérés készül, és összeállítanak egy vallásiörökség-térképet, azonosítják a célcsoportokat és az érintetteket, valamint útmutatót és innovatív módszertant dolgoznak ki: a Délkelet-európai Közös Vallási Turizmus Modellt. A projekt teljes költségvetése 3 020 000 euró, a 12 partner közül a Hargita Megye Tanácsára eső rész pedig 230 000 euró, az önrésze viszont mindössze 4600 euró. Mindkét projektet 36 hónap alatt, a 2011–2013 közötti időszakban bonyolítják le.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774