( Szavazat)136 megjelenítés Megszentelték a felújított művelődési házat
Teljes tatarozáson esett át a csíkcsicsói kultúrotthon: felújították a tetőszerkezetet, belső munkálatokat végeztek, és utolsó lépésként a padlózatot is kicserélték. Ebből az alkalomból ünnepelni gyűlt össze Csíkcsicsó apraja-nagyja június 3-án, ahol Nagy József helyi plébános megszentelte az épületet, és a helyi színjátszó csoport színvonalas előadással örvendeztette meg a jelenlévőket.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 június 04
Az ünnepségen részt vett részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ elnöke, valamint Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos is. Az eseményen bemutatkozott Becze Attila polgármesterjelölt és a helyi tanácsosjelöltek, és ismertették a szövetség terveit, elképzeléseit a településen.
Borboly Csaba az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek nagy eredményei és gyümölcsei vannak, például uniós forrásokból nemrég öltözött újba Csaracsó központja, és ugyancsak uniós projektből fog kiépülni a csíkcsicsói csatornarendszer, amely nagyon előnyös a helyieknek, hiszen a projekt a háztartások rácsatlakoztatását is tartalmazza.
– A további eredményekhez is szükség van az összefogásra és a dolgozni akarásra, hiszen sárdobálással nem tudjuk építeni szülőföldünket – emelte ki a tanácselnök.
Kelemen Hunor szintén Székelyföld építésének fontosságáról beszélt, amelyet „nekünk kell építenünk, mert ezt helyettünk nem teszi meg más”.
– Intézményeket kell teremteni, fenntartani, ahogy azt őseink ezer éven át tették. Most rajtunk a sor, hogy hozzátegyük a részünket. Közösséget kell építeni, a kultúrotthont is minőségi kultúrával kell megtölteni – mondta a szövetségi elnök.
A munkálatok költségeinek fedezésére 200 ezer lej érkezett a kormánytól, Hargita Megye Tanácsa 193 ezer lejjel járult hozzá, a helyi tanács pedig 50 ezer lejjel.
Csíkszereda, 2012. június 3.