( Szavazat)109 megjelenítés Közel negyedévszázados kihagyással, helyi magánkezdeményezéssel és beruházással – Hargita Megye Tanácsa társszervezésében – újraindult a fogathajtó versenyek gyakorlata Gyergyócsomafalván. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke, a Román Lovas-szövetség Fogathajtó Szakbizottságának elnöke úgy értékelte: nagy öröm, hogy Maros és Hargita megye a megyei önkormányzatok szintjén is odafigyel a lovas sportra.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 október 15
– A lovas sportág hazaérkezett! Több mint 25 év után ismét lovas vetélkedő helyszíne Csomafalva! – jelentette be az eső ellenére több mint tucat benevezőnek örvendő I. Lovas Nap nyitányán Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere. – Ez köszönhető egy embernek, akinek szívügye volt, aki úgy gondolta, hogy amit 25 éve a szívébe csepegtettek, a lovas sport szeretetét, azt most feléleszti.
Az esemény ötletgazdája és főszervezője ugyanis a csomafalvi Bege Árpád, korábbi díjugrató országos bajnok, a jelenlegi fogathajtó országos válogatott tagja – a BGA Driver Team színeiben – aki a helyszínt is maga biztosította a csomafalvi lovas sportnak. A héthektáros területen fekvő pálya megépítésén a nyár folyamán dolgoztak: több teherautónyi töltést hordtak Csomafalva Újfalu felé eső végén levő Bege-telekre, elegyengették a területet, utat köveztek.
A községben több mint 25 évre tekintő múltja van a lovassportoknak, a 80-as években ugyanis Szitay Melinda (jelenlegi Kelemen Atilláné) kezdeményezte egy díjugrató lovascsapat létrehozását a községben, ennek a tagja volt a jelenlegi Lovas Nap kezdeményezője is, aki nyolc éven át versenyszerűen űzte a sportot. Amint azt Kelemen Atilla, a pályaavatón konferanszié szerepet is ellátó szakértő felelevenítette az eső ellenére versenyben indulóknak és a közönségnek: Csomafalván a fogathajtást id. Bege Árpád akkori termelőszövetkezeti elnök szorgalmazta, így lett a csapat tagja Szőcs Péter, aki 1988-ban és 1989-ben országos bajnok lett kettes fogathajtásban. De ebben az időszakban dobogós eredményeket értek el Fehér Imre és Madarász Mihály fogathajtók is, akik szintén a 25 évvel ezelőtti gyergyócsomafalvi csapat tagjai voltak.
Amint Kelemen Atilla elárulta: feleségétől tanult lovagolni gyerekkorában nem csupán a verseny felélesztője, Bege Árpád, hanem Borboly Csaba megyei tanácselnök is.
– Számomra is öröm, hogy itt lehetek, hisz Csomafalva a lovas sport történelemkönyvébe beírta magát akkor, amikor nem volt szabad, amikor még szokatlan volt ezen a vidéken – fogalmazott Borboly Csaba.
A tanácselnök megköszönte Kelemen Melindának, Kelemen Attilának, Bege Árpádnak „és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy Csomafalván elinduljon a megyében talán első hivatásos sportklub, lovas klub – amelyből sok eredmény kinőhette magát, és amelyből szerte az országban sokan el tudták vinni azt a hozzállást, amely az ember és az állat harmóniáját, a kölcsönös tiszteleten alapuló állattartást jellemzi”. Mint mondta: ez vélhetően nem csupán a lovas versenysportnak, hanem a turizmusnak is hasznot hajt majd a község javára.
Az I. Lovas Nap látványossága volt a kettes fogathajtás, amelyre többek közt az országos fogathajtó keret tagjait hívták meg. A vágtán és a kétlovas erőpróbán teret engetnek a lovas sportokat nem sportszerűen űző személyeknek is.
A gyergyócsomafalvi I. Lovas Nap szervezői a BGA Driver Team, a Délhegy Sportklub Gyergyócsomafalva Önkormányzata. Támogatói: Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete.
Gyergyócsomafalva, 2012. október 14.