Újranyílhatnak a barompiacok

( Szavazat)74 megjelenítés
Románia Hivatalos Közlönyében május 19-én jelent meg a 2010. évi 45. számú kormányhatározat, amely az állatvásárok működését szabályozza. Az új jogszabály értelmében az újranyíló időszakos állatvásárokon a sertés kivételével minden kistermelőktől származó ló, szarvasmarha, juh, kecske és élő madár gazdát cserélhet. Ezenkívül számos higiéniai és fogyasztóvédelmi elvárásnak is eleget kell tenniük az állatvásároknak, mint például az állandó állatorvosi felügyelet, az orvosi-állatorvosi működési engedély, legyen lehetőség igazoló iratok kibocsátására, fertőtlenítésre, legyen könnyen megközelíthető az állatokat szállító gépkocsik számára stb.

Mivel Székelyföldön hagyománya van a heti rendszerességgel tartott barompiacoknak, amelyeknek hétről hétre más település ad helyet, rendkívül fontos, hogy mihamarabb újra megrendezhessék őket. Ennek érdekében Hargita Megye Tanácsa, a megyei mezőgazdasági kamara és az állat-egészségügyi igazgatóság együttműködésével, valamint az állatvásárokat működtető helyi tanácsok, polgármesterek bevonásával, egyeztetésekbe kezd a barompiacok állapotának felméréséről, valamint újraindításuk feltételeinek megteremtéséről. A megyei tanács és a megyei mezőgazdasági kamara képviselői az illetékesekkel megbeszélik, mik a szükséges lépések, mire van lehetőség a megfelelő fertőtlenítési és egészségügyi követelmények betartásához, hogy a barompiacokat mihamarabb üzembe helyezhessék.
A Csík térségi polgármesterekkel és helyi tanácsok képviselőivel június 10-én 11 órakor a megyeháza 19-es termében találkozik Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Márton István, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kamara vezetője, valamint a Hargita Megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság képviselői.
Csíkszereda, 2010. június 2.
   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774