( Szavazat)38 megjelenítés Erdei út felújítására nyert pályázatot Máréfalva tanácsa, amelynek munkálatait március 27-én indították el. A község az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap 125B – Az erdőgazdálkodás fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztését célzó alintézkedésére nyújtott be pályázatot, amelyet pozitívan bíráltak el.
Utolsó frissítés: szerda, 2012 március 28
Máréfalva tanácsa a maximálisan megpályázható 1,5 millió euró lehívására pályázott sikeresen, amelyből 2012 végéig 12,5 kilométer hosszúságú erdei utat terveznek felújítani. Ebből 4,5 km hosszúságú szakaszon aszfaltréteget terítenek le a felújítás során, a hátralevő részen pedig átereszeket és vízelvezető árkokat alakítanak ki javítva az út járhatóságát és egyben biztonságosabbá téve a használatát.
– Máréfalva költségvetésének háromszorosa az uniós támogatás, amit a helyi tanács sikeresen megpályázott erre a célra – mondta Dávid Lajos polgármester a munkálatok indításakor. Hozzátette: a megpályázott összeg nagyságáért érzett örömet csak fokozza az a tény, hogy nagyon régóta várnak már erre a lehetőségre. A nyertes pályázat tulajdonképpen csapatmunka eredménye, amelynek köszönhetően a beruházás gyakorlatilag semmibe sem kerül Máréfalvának.
A csapatmunka részleteiről szólt a munkálatok indításán szintén részt vevő Borboly Csaba megyeitanács-elnök is, aki a pályázati dokumentáció kidolgozását és benyújtását magára vállaló Hargita Megye Tanácsa, illetve az RMDSZ Bukarestben dolgozó kormányzati és parlamenti tisztségviselőinek, többek között Verestóy Attila szenátor és Tánczos Barna államtitkár szerepét hangsúlyozta, akik követték a pályázat útját, és közbenjártak a kedvező elbírálásért.
– Jó érzés Máréfalvára visszajönni, mert több példaértékű kezdeményezés valósult meg itt. Járda épült, megújult az iskola, és hamarosan működni fog a turisztikai információs iroda is – sorolta a megyei tanács elnöke hangsúlyozva, hogy ha van kezdeményezés és összefogás, akkor könnyű megyei szinten is támogatni a beruházásokat. – A szakemberek előkészítik, majd a politikum támogatásával le lehet hívni a pénzt – mondta.
A munkálatindítón a megyei tanács elnöke külön kérte a helybelieket, legyenek megértőek a kivitelezés során, mivel, európai uniós támogatásról lévén szó, számos ellenőrzés lesz, és számos probléma merül majd fel. A kérdéseket most kell feltenni, és körültekintően választ kell találni mindenre, mivel a projekt jellegzetességei közé tartozik az is, hogy a kivitelezés után öt évig nem lesz lehetőség módosításra.
– Az egyeztetésre minden hétfőn alkalma lesz a lakosságnak a polgármesteri hivatalban, a munkálati szakaszok indításának függvényében – tette hozzá a polgármester, mivel a munkálat során a 4,5 kilométernyi aszfaltozás mellett 62 áteresz, 5 híd, 5 kilométer betonozott vízelvezető árok, illetve egy kilométernyi födött sánc kialakítására is sor kerül. A munkálatok főként 120 hétvégi ház tulajdonosát és az illető falurészen egyre gyarapodó állandó lakosságot érintik.
Máréfalva, 2012. március 27.