Út vagy vízhálózat épüljön előbb Bágyban?

( Szavazat)52 megjelenítés
Udvarhelyszéki falvak lakóival konzultált a megyei tanács elnöke
Bágyon a megyei tanács elnöke a helyi lakosokra bízta annak eldöntését, hogy a településen a vízhálózat épüljön-e meg hamarabb, vagy előbb az utat újítsák fel. Borboly Csaba március 22-én több udvarhelyszéki faluba is ellátogatott, hogy Hargita Megye Tanácsa Kisvíz programjáról tájékoztassa a lakosságot.
 
Udvarhelyszéki falufórumokon vett részt és iskolákba látogatott el Hargita Megye Tanácsának elnöke március 22-én, csütörtökön. A homoródszentpáli tanintézetben Borboly Csaba a megyei tanács segítségével felújított tetőszerkezetet és kazánházat tekintette meg, de a hiányosságok sem kerülték el figyelmét, mint például a padlózat nélküli osztálytermek. A bágyi falufórumon a tanácselnök elmondta, hogy a helyi út községi besorolású, ezért a megyei tanácsnak nagyon körülményes pénzt elkülönítenie rá, de mindenképpen fel szeretnék újítani.
– A vízhálózat kiépítése is fontos, de végül is önökön múlik, melyik készül el hamarabb. Gyűjtsenek aláírást, a megyei tanács pedig a saját költségvetéséből rendelkezésre álló összeget arra a beruházásra fordítja, amelyikre mondják: ha a falu több mint fele az utat kéri inkább, akkor előbb annak a felújításába kezdenek – mondta Borboly Csaba hozzátéve: keresnek pénzforrásokat, és szeretnék, ha mindkét munkálat elkezdődne idén.
A tanácselnök körútja során az abránfalvi lakosokkal is találkozott, akikkel a községen áthaladó út felújításának lehetőségeiről is tanácskozott.
– Az út problémájának megoldása a község feladata, de segítünk és megnézzük, milyen pályázati forrásokat tudnánk lehívni. Ott van sár az úton, ahol nincs vízelvezetés, meg kell néznünk, mit tudunk tenni, mert 1,3 kilométer nagyon rossz állapotban van. Amíg anyagi forráshoz jutnak, addig is tenni kell valamit, akár kalákával is, de járhatóbbá kell tenni ezt az útszakaszt – vázolta az egyik lehetséges megoldást Borboly Csaba.
A megyei tanács szakemberekkel és tört kővel, míg a polgármesteri hivatal gépekkel és munkaerővel járul hozzá a munkálatokhoz, állapodtak meg a jelenlévők.
A peteki falufórumon a tanácselnök a tömegközlekedés megoldásának lehetőségeiről is tárgyalt a lakossággal.
– Talán még a vízrendszerépítésnél is fontosabb, hogy hetente kétszer autóbuszjárat legyen, hogy a betegek legalább orvoshoz tudjanak menni – mondta a megyei tanács elnöke.
A patakfalvi megbeszélésen elhangzott: 1900 méter vízvezeték elkészítésének, két tűzcsap felszerelésének és egy elosztóvezetéknek a költségeit a megyei tanács állná, de a helyi tanácsnak is hozzá kell járulnia a beruházáshoz.
– Ha nem is lesz meg a kormánypénz csatornaépítésre, a szennyvíz problémáját akkor is meg kell mihamarabb oldani. Az egyik megoldás az lenne, ha a 9-10 házszám egy tartályba gyűjtené össze a szennyvizet, és a község szippantóautójával vitetnék el – javasolta Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2012. március 23.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774