( Szavazat)37 megjelenítés Csaknem elkésett Tusnádfürdő a helyi víz- és csatornarendszer kiépítését célzó pályázat benyújtásával. Az Országos Befektetési Vállalatnak (CNI) több ízben is fel kellett szólítania Tusnádfürdő önkormányzatát, hogy az 50 000 lakosnál kisebb települések víz- és csatornarendszerének korszerűsítésére című programba benyújtott dokumentációját kiegészítse. A kialakult helyzet megoldásához Hargita Megye Tanácsa testületének és alkalmazottainak a jóhiszeműségére is szükség volt.
Utolsó frissítés: szerda, 2012 május 23
A tusnádfürdői ivóvíz- és csatornarendszer kiépítését célzó programra a város már 2010-ben benyújtotta az igénylést. Hargita Megye Tanácsa 2010 decemberében ennek megfelelően ki is állította az urbanisztikai bizonylatot, hogy a helyi tanács haladni tudjon, azonban egészen 2012-ig leállt a folyamat. Idén a tusnádfürdői rendszer kiépítésének terve is felkerült a CNI beruházási listájára, a finanszírozás elkezdéséhez azonban szükség volt érvényes építkezési engedélyre. Csupán ekkor folyamodott Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala építkezési engedélyért a megyei tanács főépítészi hivatalához, ám a kérvényezés során több mulasztásra is fény derült. Az április 24-én a megyei tanácsnál iktatott kérelemhez mellékelt tervdokumentációból kiderült, hogy a tusnádfürdői önkormányzat nem rendelkezik azon területtulajdonosok beleegyezésével, akik tulajdonán keresztül a tervek szerint haladna a vezeték, másrészt a még 2011-ben a különböző hatóságoknál kiváltott jóváhagyások már nem voltak érvényesek, illetve hiányzott a környezetvédelmi engedély. Ezenkívül a helyi tanács az elmúlt két évben elmulasztotta tanácshatározattal belefoglalni a beruházási listába a kivitelezéshez szükséges közterületeket a 213/1998-as, köztulajdonokra vonatkozó törvény, illetve a 215/2001-es közigazgatási törvény előírásai szerint. A tervek szerint településen áthataladó 12-es országút mellett haladt volna a vezeték, ám a halogatás miatt az időközben felújított út melletti munkálatokat az útügyi hatóság feltételekhez kötötte, azaz csak az út védelmi körzetén kívül engedélyezte. Ez tette szükségessé, hogy a vezeték magánterületen is áthaladjon. Az erről szóló lakossági beleegyezések hiányoztak az építési engedélyért benyújtott iratok közül, így ezek hiányában Hargita Megye Tanácsa csak törvénytelenül állíthatta volna ki az engedélyt. A megyei tanács április 26-án levélben értesítette a tusnádfürdői önkormányzatot a hiányosságokról, valamint felhívta az illetékesek figyelmét, hogy az időközben felújított 123A megyei út védelmi övezetébe tervezett vezetékekre sem kaphatnak jóváhagyást, az európai támogatású beruházásokra vonatkozó szigorú szabályozás miatt.
– Értetlenül állok a helyi önkormányzat nemtörődömsége előtt. Két évük volt rá, hogy igényeljék az építkezési engedélyt, amely a projekt jelentőségéhez mérve banális részlet. Az utolsó percben is a megyei tanács hívta fel figyelmüket a hiányzó iratok beszerzésére, és akkor is hiányos dossziét nyújtottak be – nyilatkozta ennek kapcsán Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. – Egy kisváros lakosságának jólétével játszadoznak, és mondanom sem kell, hogy a helyi turizmus fejlődésének útjába is óriási akadályt gördítettek volna a lehetőség elbaltázásával. Miután a helyi tanács részéről sorozatosan válasz nélkül hagyták a CNI felszólításait, munkatársaimnak telefonon és faxon kellett tisztázniuk a részleteket, hogy idejében mellékelni lehessen az építkezési engedélyt a pályázati dokumentációhoz. Megengedhetetlen ekkora felelőtlenség, gyakorlatilag saját munkatársaik erőfeszítését, munkáját dobták volna ki az ablakon.
Részleges engedély a megoldás
Hargita Megye Tanácsának Főépítészi Hivatala megoldásként javasolta, hogy amíg műszaki megoldást találnak, addig részleges engedélyt kiállít az 578-as számú európai út (12-es országút) védelmi övezetén kívüli munkálatok elvégzésére, lévén, hogy már rendelkeztek az út menti területek tulajdonosainak beleegyezésével. Szükségmegoldásként a tusnádfürdői önkormányzat május 10-én már csak a Tusnádfürdőtől a megyei és országút kereszteződéséig tartó szakaszra kért építkezési engedélyt. A dokumentáció azonban csak május 16-án lett teljes, ugyanis ekkor érkezett meg a helyi tanács határozata, miután Hargita Megye Tanácsa, a további késlekedés elkerülése érdekében, rögtön kiállította a részleges engedélyt.
Csíkszereda, 2012. május 22.