Véget ért a II. Székelyföld Napok eseménysorozat

( Szavazat)33 megjelenítés
Hangversennyel és rockoperával zárták a három székely megye közös ünneplését
A csíkszeredai Csíki és a sepsiszentgyörgyi Georgius kamarazenekar közös hangversenyével, illetve a Szent László király rockoperával zárták a június 3-10. között zajlott II. Székelyföld Napokat Csíkszeredában június 10-én, pénteken. A június 9-én Sepsiszentgyörgyön is bemutatott hangversenynek Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium díszterme adott otthont, míg a csíkszeredai Mikó-vár előtti szabadtéri színpadra tervezett rockoperát, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, a Szakszervezetek Művelődési Házában mutatták be. Hargita Megye Tanácsa mindkét esemény szervezője volt.
 
Az idei Székelyföld Napok zárórendezvényén, a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi kamarazenekar közös hangversenyén, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a három székelyföldi megye együttes ünneplésének létjogosultságát hangsúlyozta: „Helye van a Székelyföld Napoknak, hisz olyan kiemelkedő értékeink, szakembereink és produkcióink vannak, amelyek színvonalas időtöltést biztosítanak.”
A háromszéki és a csíki zenekar rendszeresen valósít meg közös zenei programot. A Csíki Kamarazenekar 2001-ben, a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar 2003-ban alakult zeneszakos egyetemi hallgatókból, pályakezdő tehetséges fiatalokból és hangszertanárokból. A zenekarok az évek során számos nemzetközi szinten elismert zenei személyiséggel működtek együtt, több műsorukból készült audióvizuális felvétel. A zenekarok célja, hogy a térség olyan intézményeivé váljanak, melyek biztosítják a szakemberek itthon maradását, és továbbra is magas színvonalú zenei programokat kínálva a régió közönségének.
A tíz éve, 2001-ben alakult Csíki Kamarazenekar alapító karmesterével, a jelenleg Marosvásárhelyen élő Szőnyi Zoltánnal lépett fel. Az est folyamán szólistaként Nagy Mihály (gitár), Péter Ernő (hegedű) és Antal Sándor (brácsa) működött közre. A műsor során a két kamarazenekar zenészei W. A. Mozart Sinfonia Concertante, J. Rodrigo Fantasia para un gentilhombre és J. Haydn Reggel című darabjával szórakoztatták a közönséget.
A Székelyföld Napok utolsó rendezvénye a Papp Kincses Emese által írt és rendezett Szent László király című rockopera Szent László király életének kiemelkedő mozzanatait, a róla szóló legendákat elevenítette meg zenében, dalban, táncban.
A Szent István-i eszmeiség és örökség folytatójaként, ország- és léleképítőként, Erdély választott védőszentjévé lett Árpád-házi király életéről szóló rockopera kezdetén elhangzott: „Nagy királyunk egy fejjel magasodott ki kortársai közül, személyisége egyesíti magában a magyarság legszebb és legjobb tulajdonságait: a bátorságot, vitézséget, férfiasságot, önfeláldozást, mély keresztényi hitet, megbocsátó szeretetet és népszolgálatot. Emberi nagyságával hirdeti, hogy a pusztulásból is van felemelkedés. E kiemelkedő történelmi személyiség megidézése nem öncélú, a történéseknek máig ható üzenetük van”.
A rockopera zenéjét a csíkszeredai ROLE zenekar tagja, Nagy Tivadar szerezte, és az együttes adta elő Bodor Emese, Sántha Zsuzsánna és Nagy Tivadar szólóénekesekkel. Közreműködtek: Tóth Larissa balettművész, a Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület, a Székely Lovasíjász Szövetség, a Csalogány és a Harom néptáncegyüttes.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774