( Szavazat)281 megjelenítés Hatodik alkalommal szervezték meg a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált augusztus 27-28-án Hidegségen a Fatányéros és Csángó Panzió udvarán Hargita Megye Tanácsának támogatásával.
Utolsó frissítés: szerda, 2011 augusztus 31
Az immáron hagyománnyá vált rendezvény első napján, szombaton offroad, valamint bicikli túra és ügyességi versenyekre várták a résztvevőket, a gyerekek, fiatalok számára kézműves műhelyeket, ügyességi játékokat szerveztek illetve este a szórakozni vágyók mulatós és könnyűzenei koncerteken vehettek részt.
Vasárnap reggel indult idén is a Fatányéros Panziótól a 32-es határvadászok emléktúrája Csíkszenttamásig, amely emléket kíván állítani a II. világháborúban a Gyimesi-szorost védő hősöknek.
Délelőtt 10 órától indult a túrós puliszka főzőverseny, amelyen tizenkét önkormányzatok, intézmények, vendéglátó ipari egységek és magánszemélyek csapatai vettek részt. Az étkeket háromtagú zsűri bírálta el, amelynek döntése értelmében a nyertes a Csángó Ifjak Középloki Közösségének csapata lett, akik egy 2 személyes hétvégét nyertek a Fatányéros és Csángó Panzióban teljes ellátással.
A főzőversenyen kívül a szervezők számos más programmal várták az érdeklődőket, úgy mint ügyességi versenyek (favágó, kötélhúzó, sörivó), élő népzenei előadások, fellépnek csángó gyerek és felnőtt együttesek Hidegség, Gyimesközép-és Felsőlokról. Este Nyisztor Ilona moldvai csángó-magyar énekes tartott önálló estet, majd táncházat is szerveztek.
A rendezvényre ellátogatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Petres Sándor alelnök, és Becze István, illetve Rácz Árpád megyei tanácsosok is, ezzel is biztosítva a megyei tanács támogatásáról a gyimesi közösséget. Borboly Csaba kiemelte, hatalmas érték rejlik a gyimesi vidék sajátosságaiban, mindennapi szokásaiban, amelyet meg kell ismertetni minél szélesebb körben, hiszen „ez a fajta gazdagság attól növekszik, ha minél több emberrel megosztjuk”- emelte ki a tanácselnök.
Csíkszereda, 2011. augusztus 28.