( Szavazat)63 megjelenítés Ünnepélyes keretek között adták át az új vízhálózatot Orotván december 9-én. Az eseményen a házigazda Puskás Elemér, Gyergyóditró község polgármestere kisebb tömeget köszönthetett. Mint elmondta, idén ez a hatodik szalagvágás Ditróban, majd rámutatott, hogy a most megépült víztározó és a tizenegy kilométernyi vízvezeték nagyban megkönnyíti a helyiek életét, mivel nagy gondot jelentett nekik a vízhiány, rengeteg pénzt áldoztak kútfúrásra, számos esetben sikertelenül.
Utolsó frissítés: hétfő, 2009 december 21
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke méltatta Petres Sándort, a megyei tanács alelnökét, akinek kezdeményezésére még 2007-ben elkezdődtek a munkálatok, Hargita Megye Tanácsának támogatásával és nem utolsósorban az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően. A megyeitanács-elnök szerint, ha a mintegy kétszáz családi ház lakói rácsatlakoznak a hálózatra, az orotvai ingatlanok felértékelődnek, és a turisztikai létesítmények számára is kedvezőbbé válnak a feltételek. Borboly Csaba szerint a településnek kiváló polgármestere és tanácsa van, amint azt a mostani megvalósítás is mutatja.
Szondi Ákos, a kivitelező cég koordinátora röviden ismertette a vízhálózat műszaki adatait, majd a helyi polgármester és a megyei önkormányzat elnöke átvágta a piros-fehér-zöld szalagot, amelyből a jelenlévők egy-egy darabot kaptak emlékül. Ezt követően Truca Sándor római katolikus plébános megáldotta az új létesítményt, majd felolvasta azt a bibliai történetet, amely arról szólt, hogy Mózes a kősziklából vizet fakasztott. „Isten fizesse a Mózeseknek, akik létrehozták ezt a vízhálózatot” – fogalmazott a tisztelendő.
Az 1 millió 198 ezer lejes beruházás az 577-es kormányprogram keretében valósult meg, a megyei tanács koordinálásával és hathatós segítségével. A hálózat úgynevezett DRÉN rendszerben készült, amelynek lényege, hogy a környező hegyi források vizeit gyűjti össze egy kútba, ahonnan egy nagy tartályba kerül a víz. A tizenegy kilométeres vezetékre kétszáz ház csatlakozhat, ami körülbelül 650 lakost jelent. Mindezekkel együtt 60 tűzcsap és 7 kút készült, a víz egyharmad része pedig csak a tűzcsapok megnyitásakor folyik ki a tartályból. A rendszer a kivitelezők szerint teljesen környezetbarát, tavasszal begyepesítik, így nem fog belőle látszani semmi.
Csíkszereda, 2009. december 9.