Megáldották Mártonffy György erdélyi püspök szobrát Karcfalván
(0 Szavazat)90 megjelenítés
– Ahhoz, hogy egymásra tudjunk figyelni, hogy ne legyen ember embernek farkasa, szükség van a templomra és az iskolára – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke augusztus 15-én, szombaton Karcfalván a falu szülöttje, Mártonffy György erdélyi római katolikus püspök egész alakos szobrának ünnepségén, amelyet a Nagyboldogasszony-búcsú alkalmával áldottak meg. – Közös felelősségünk, hogy erre a két tartópillérre ügyeljünk. Mártonffy püspök ennek érdekében cselekedett, és ma is ez a záloga fiataljaink itthon maradásának is – tette hozzá.
Utolsó frissítés: hétfő, 2015 augusztus 17
Mártonffy Györgyöt 1713-ban nevezték ki megyés püspöknek. A katolikus restauráció idején újjászervezte a lelkipásztori munkát, és elindította a papnevelést, nyolcévi püspöksége alatt az erdélyi katolikusság megerősödött, az elkobzott javait fokozatosan visszaszerezte – emelte ki beszédében Tamás József püspök, aki szerint a szobor tanúsítani fogja e kornak a kegyeletét a múlt iránt és a jövőbe vetett reményét. – A szobor itt fog állni, hogy biztatás vagy vád legyen számunkra: biztatás, hogy semmit sem kímélve lépjünk a szobor által megörökített személy nyomába; vagy vád, ha eszméinket, múltunkat, örökségünket és önmagunkat megtagadtuk, ha megalkudtunk a szolgasorssal, a hazugsággal, a jogtiprással – fogalmazott.
Varga Gábor szobrászművész alkotása kerámia alapanyagú, bronzmázas, két méter magas, 1,2 méter magas kőtalapzaton.
Csíkszereda, 2015. augusztus 16.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)90 megjelenítés