A Székely termék mozgalom jó példával jár elől
(0 Szavazat)26 megjelenítés
Az élelmiszeriparban érdekelt kis- és középvállalkozások versenyképességét növelné az az Európai Uniós program, amelyben Hargita Megye Tanácsa is partnerként vesz részt. Az Interreg Europe keretében megvalósuló FRiDGE projekt célja olyan szakmai politikákat kidolgozni és működő példákat átvenni a partner régiókkal közösen, amelyek segíthetik az élelmiszeriparban érdekelt KKV-k fejlődését.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 szeptember 09
A testvérmegyei együttműködésnek köszönhetően a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség, mint a projekt vezetőpartnere Hargita megyét is meghívta, hogy vegyen részt a programban.
Az első partnertalálkozóra Szekszárdon került sor szeptember 3-4. között, ahol a magyar, finn, belga, német és görög partnerek mellett Hargita megye is bemutatkozott. Jó példaként mutatták be a Székely termék mozgalmat és védjegyet, amellyel mára több mint száz termelő közel ezer terméke rendelkezik.
A program során a partnerek a saját régiójukban végzett elemzéseket és felméréseket követően az élelmiszertermelőket, valamint a kis- és középvállalkozásokat is bevonják. Ez hozzájárulhat a Székely Termék hosszú távú elképzeléseihez is, amely a helyi termelők versenyképességét és a termékek magasabb minőségének elérését illeti.
Csíkszereda, 2019. szeptember 7.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)26 megjelenítés