Közösségi igényekre alapozó fejlesztési projektek

(0 Szavazat)43 megjelenítés

Fejlesztési projektekre vonatkozó portfólió készítésére írt alá szerződést november 12-én, csütörtökön Hargita Megye Tanácsa a Regional Consulting & Management Rt.-vel. A kivitelező feladata az, hogy felmérje a megye fejlesztési szükségleteit, és ennek alapján készítsen tíz nagy és húsz kisebb fejlesztési projektet. Mint korábban beszámoltunk, a kivitelező kiválasztására közbeszerzést hirdetett meg a megyei tanács.

A portfólió elkészítésének célja projektötletek kidolgozása, a fejlesztési lehetőségek feltárása és strukturális alapokból, illetve más forrásokból finanszírozható stratégiai tervek megvalósítására irányuló tevékenységek ösztönzése. A kivitelező úgy kell elkészítse a fejlesztési projekteket, hogy a nagyok legalább 4, a kicsik legalább 3 közigazgatási egységet érintsenek.

– A munka során arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a bemutatott projektek valós közösségi igényekre adjanak választ. Ennek érdekében a kivitelező egyeztet majd a helyi közösségekkel és önkormányzatokkal, a minél eredményesebb munka érdekében pedig ezúton is kérjük az elöljárók együttműködését – mondta a tervezett munka kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Csíkszereda, 2015. november 12.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774