Községi utakat újítanak fel a megyei tanács támogatásával

(0 Szavazat)54 megjelenítés

A Hargita Megye Tanácsa támogatásával végzett községiút-felújításokat tekintette meg Borboly Csaba megyeelnök november 3-án Udvarhelyszéken. Lövétén a Homoródkeményfalva felé vezető úton több mint két kilométeres szakaszon köveznek, Homoródalmáson a barlang felé vezető 132A megyei úton karbantartási munkálatokat végeznek, a Felsőboldogfalva községi Sükőn egy kilométeres szakaszon aszfaltoznak, Székelykeresztúron pedig a Fiatfalva felé vezető községi úton terítenek le aszfaltszőnyeget, 1350 méteres szakaszon. A megyei tanács áfavisszaosztásból utalta ki támogatásokat a szeptemberi ülésén, Keresztúrnak 550 ezer lejt,  Felsőboldogfalvának 200 ezer lejt, Lövétének közel 55 ezer lejt, Homoródalmásnak 53 ezer lejt.

Borboly Csaba a látogatásait követően úgy nyilatkozott, hogy ezentúl is segítenek a településeknek, amennyire hatáskörük és anyagi forrásaik engedik, hiszen az utak állapota az egyik legfontosabb a lakosság számára, ezért erre nagyon odafigyelnek.

– Igyekszünk segíteni abban, hogy a lakosság minél kevesebb bosszúsággal, minél gördülékenyebben, minél gyorsabban eljusson a kívánt célállomásra, mivel ez a mai világban, különösképpen a gazdasági élet szempontjából, elengedhetetlen – jelentette ki a megyeelnök.

Csíkszereda, 2015. november 3.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774