Krónikus betegséggel élő gyerekek táborozását finanszírozza Hargita Megye Tanácsa

(0 Szavazat)40 megjelenítés


Egyes típusú diabéteszes, juvenilis idiopathias arthritis-os (JIA) és onkológiai betegséggel élő gyerekek és fiatalok számára szervez táborokat már nyolcadik éve a kolozsvári székhelyű Yuppi egyesület a Maros megyei Mezősályi település Andrei Provita központjában július, augusztusz és szeptember folyamán.

– Fontosnak tartjuk, hogy azok a gyerekek is megtapasztalhassák a szabadságot, a felhőtlen kikapcsolódást a táborok révén, akik betegségük miatt otthonukhoz és családjukhoz kötöttek –mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, és hozzá tette, éppen ebből a célból finanszírozzák a Hargita megyei beteg gyerekek és fiatalok tábori szállását az Egészségügyi Szürőprogram keretében.

Idén már két tábor került megszervezésre, a 7 és 13, valamint a 13 és 18 év közötti diabéteszes gyerekek és fiatalok részére. Augusztus végén a 10 és 18 év közötti onkológiai és JIA betegséggel élő gyerekek táboroztatására kerül sor, szeptember elején pedig első alkalommal rendeznek családi onkológiai tábort a 0 és 10 év közötti kicsik és családjaik részére.

A táborozók maximális egészségügyi biztonságát egy szakorvosokból, dietetikusokból és egészségügyi asszisztensekből álló csapat biztosítja, illetve négy, felnőtt önkéntesekből álló csoport biztosítja a fiatalok lelki biztonságát és a programok levezetését.

A résztvevők különböző kézműves, színjátszó és sport programokon vehetnek részt. A tábor egyik különlegessége, hogy minden tevékenység román és magyar nyelven zajlik az önkéntesek tolmácsolása révén.

Idén húsz Hargita megyei beteg gyerek vesz részt a táborokban a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyászati osztályának főorvosa, Dr. Vargancsik Margit közreműködésével.

A Yuppi egyesület eddig közel hatszáz gyermeknek biztosított gyógyító szórakozást a táborok révén.
 

Csíkszereda, 2018, augusztus 17.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774