Jó hangulatban, eredményesen zajlik a VII. Régizene Nyári Egyetem

(0 Szavazat)33 megjelenítés

Javában zajlik a Régizene Nyári Egyetem a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum épületében. A vasárnap, július 6-án megnyitott mesterkurzus 11-éig, péntekig a tart, amelyet a 44 résztvevő diák nagyszabású közös koncertjével zárnak.

A művészeti iskolában minden reggel 9 órától közös tánckurzust tartanak a diákok számára, a fizikai „felfrissülés” után pedig mindenki az általa választott hangszeren tanul a nap folyamán. Mint ismeretes, a diákok számos hangszeren – furulya és fuvola, barokk hegedű, barokk oboa, ének, csembaló, lant és gitár, viola da gamba és basso continuo, régizenében használt ütős hangszerek – tanulnak játszani, emellett pedig zenei játékokba, a rögtönzésbe és a szólamszerkesztésbe is belekóstolhatnak.
Széplaki Zoltán budapesti oktatónak nyolc diákja van, akiknek furulyát és fuvolát tanít. A diákok fele erdélyi: nagyszebeni, csíki és olaszteleki, a másik fele pedig magyarországi, hárman Miskolcról érkeztek, egy diák pedig Budapestről. A legfiatalabb 12 éves, a legidősebb pedig mindössze 20.
„Oktatóként arra törekszünk, hogy minél könnyedebb hangulatot teremtsünk az órák alatt. Annak ellenére, hogy a kurzusokat egy iskola épületében tartjuk, megpróbálunk a legkevésbé az iskolarendszerre emlékeztető képzést tartani” – számolt be a kurzusok hangulatáról a fúvós hangszereket oktató tanár.
A diákok nagy gonddal készülnek a pénteki nagy koncertjükre, amelyet délelőtt 11 órától a Tulipán áruház előtt, 14 órától pedig a művészeti iskola nagy aulájában hallgathatnak meg az érdeklődők. A fúvós hangszereken játszó diákok ismert olasz ballettokat adnak majd elő a megnyitón.
Csata Istvánnak is – aki egyébként Kolozsváron tanít – nyolc diákja van, ő viola da gambat és basso continuot tanít, a legfiatalabb diákja 15, a legidősebb 51 éves, akik ugyancsak erdélyiek, illetve magyarországiak. Ezek a vonós hangszerek nagyon ritkák és különlegesek, ezért azokat a diákok nagy része kezdő vagy középhaladó szinten ismeri, tájékoztatott Csata István.
„A viola da gamban játszó középhaladók közül többen is mellékszakon ismerkedtek meg a hangszerrel. A kurzusokon egyébként rengeteg új és hasznos információt kapnak a diákok, amelyeknek a nagy része csak hetek vagy akár hónapok múltán csapódik le bennük. Rengeteg technikai dolgot kell elsajátítaniuk, ami nem könnyű feladat” – számolt be az oktatás menetéről a vonóshangszer-oktató.
A viola da gamba és basso continuo kurzus hallgatói egyéniben, duóban és trióban is fellépnek a zárókoncerten. Ebben az évben spanyol, de leginkább francia reneszánsz műveket tanulnak. Csata István elmondása szerint a francia gambairodalom az egyik leggazdagabb, ezért is illik bele a viola da gamba és basso continuo kurzus az idei francia zenét előtérbe helyező Régizene Fesztivál programjába.
Mindkét tanárnak, valamint a diákoknak egyöntetűen az a véleménye, hogy a kurzusokon jó lehetőség nyílik a zene összetartó erejének megtapasztalására. Mindenki, aki beiratkozott, azért tette, mert érdekli az adott hangszer, semmiképp sem kényszerből vesznek részt a nyári egyetemen. Ugyanakkor az egyik legpozitívabb tapasztalat az egymás hangjának a megtalálása, valamint a közös fejlődés – vallják a résztvevő diákok.
A Régizene Nyári Egyetem diákjainak egyedi módon segít a tanulásban a Fun-Bike biciklis szaküzlet. Azoknak, akiket Csíksomlyón szállásoltak el, az üzlet ingyenesen bocsát biciklit a rendelkezésére, hogy könnyebben bejussanak a Csíkszereda központjában zajló kurzusokra.

Holnap kezdődik a Régizene Fesztivál
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében hivatalosan holnap, július 10-én nyitja meg kapuit. A reneszánsz és barokk zene kedvelői már csütörtökön délután, 13 óra 30 perctől hangolódhatnak az esti ünnepélyes megnyitóra. Az első koncertet a Majláth Gusztáv Károly téren, a Tulipán áruház előtt a Régizene Nyári Egyetem diákjai adják.
A fesztivál hivatalos megnyitója 18 órakor kezdődik a Mikó-vár udvarán, rossz idő esetén a Csíki Játékszín épületében. A megnyitón a Mandel Róbert & Reneszánsz Együttes játszik. Mandel Róbert a régi hangszerek kutatója, tekerőlant-művész, az electrotary nevű hangszer feltalálója. Őket az 1996-ban, a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból alakult Codex együttes követi a színpadon. A holnapi nap késő esti koncertjét a Szabó István magyarországi lantművész adja.

Csíkszereda, 2014. július 9.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774