Jubileumi konferencia a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 40 éve tiszteletére

Négy évtized a kultúra szolgálatában

(0 Szavazat)34 megjelenítés

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 40 éve alkalmából jubileumi konferenciát tartottak szeptember 20-án a gyergyószárhegyi kultúrpalota nagytermében.

A neves évfordulón elsőként Czimbalmos Attila, a művészeti központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket, ismertette az intézmény alapítóinak erőfeszítéseit és érdemeit, ugyanakkor külön köszöntötte Márton Árpád festőművészt, aki személyesen is jelen volt az alapítók közül.
Márton Árpád felidézte az intézmény alapításának lépéseit, elmondása szerint 1974-ben Nagy Imre festőművész egy merész ötlete alapján indultak el, és Zöld Lajos volt a kivitelező. Nagy Imre  Zsögödben szerette volna létrehozni, azonban közbejött a második világháború, így született meg Szárhegyen a művészeti központ. 
Borboly Csaba, az intézményt fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint az egyetemes kultúra kincse gyűlt össze Szárhegyen, és történelmi felelősségük van ennek megóvásában. Azon igyekeznek, hogy ami a múltban el lett rontva, azt megváltozott jogszabályok között helyrehozzák.  A megyeelnök bemutatta a kastély és a vendégház jelenlegi helyzetét, elmondta, hogy a törvényszék jóváhagyta a megyei tanácsnak a kastély kifizethetetlenül magas bérleti díjára vonatkozó követelés elutasítási kérelmét, így újraindul a bérleti díj megállapításának folyamata. – A sok per, és civakodás ellenére megyünk előre, és azon dolgozunk, hogy újra kiállítófelület legyen a kastélyban, de addig is talán megyénk legkorszerűbb kiállítófelülete, a Megyeháza Galéria rendelkezésre áll. A szárhegyi önkormányzat közreműködésével igyekszünk helyretenni a dolgokat, szépíteni a környéket, azonban bizalomra és szívos közös munkára van szükség ahhoz, hogy azok hozzáállását meg tudjuk változtatni, akik pénzszerzési vágyból, önteltségből, megosztási kísérletből, sérelmekből, vagy akár a községben a politikai leszámolásoktól vezérelve igyekeznek megakadályozni a dolgok minél hamarabbi rendezését. Ebben kérem a művészek közreműködését és támogatását, hiszen az ő szavuk tisztább, talán sokszor jobban elfogadják, mint a politikusokét – emelte ki Borboly Csaba.
A megyeelnök, és Barti Tihamér alelnök kerekasztal beszélgetésen is részt vettek a székelyföldi kortárs képzőművészetet foglalkoztató témakörben és az alkotóközpont lehetséges jövőbeni új irányvonalainak és stratégiai lehetőségeinek megvitatása témában, amelynek során Borboly Csaba számos, elsősorban a művészeti központ és a kastély helyzetét boncolgató kérdésre válaszolt.

 

Csíkszereda, 2014. szeptember 20.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774