Véget ért a VII. Régizene Nyári Egyetem

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Lezárult a hetedik Régizene Nyári Egyetem, amely idén először bizonyul a Csíkszeredai Régizene Fesztivál méltó előfutárának, ugyanis a mesterkurzusokon tanultakat nemcsak saját koncertjükön mutathatták be a tanoncok. A fesztivál ideje alatt is lehetőségük nyílik a nemzetközi hírű előadók fellépése előtt 10-15 perben játszani.  

A diákok elsőként tegnap délután, 14 órakor a Majláth Gusztáv Károly téren, a Tulipán áruház előtt mutatták meg a közönségnek, hogy mit tanultak az elmúlt öt napban. Külön bemutatkoztak az ütős hangszereken játszó fiatalok, majd a majd vonósok és fúvósok is. Az előadás végén pedig közös zenéléssel szórakoztatták a szép számban összegyűlt nézősereget. A nyári egyetem diákjai Csörsz Rumen István oktató vezetésével tanulták be a műsort.
A diákok az egyetemen minden reggel reneszánsz tánckurzuson vettek részt. Az itt tanultakat is megmutatták előbb a kicsik, majd csatlakoztak hozzájuk az idősebb diákok is.   
A hetedik Régizene Nyári Egyetem fénypontja azonban pénteken 14 órától a Nagy István Művészeti Líceum nagy aulájában kezdődött. A diákok elismerő oklevelet kaptak tanáraiktól, majd a legkisebbektől a legnagyobbakig mindannyian megmutathatták szüleik, barátaik, valamint az érdeklődők előtt, hogy mit tanultak a néhány tartalmas nap során. Reneszánsz és barokk műveket adtak elő, többek között Shakespeare-szonettek feldolgozását, VIII. Henrik szerzeményeit, valamint ismert régi magyar dalokat.
A diákokkal tehát ezután is találkozhatnak a fesztivál látogatói az egyes koncertek előtt 10-15 percben.

Csíkszereda, 2014. július 11.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774