(0 Szavazat)75 megjelenítés
Hármas évfordulót ünnepel Balánbánya magyarsága a hét végén, a XV. Botorka Néptáncfesztivállal. A Botorka Fesztivál mellett a Botorka Művelődési Egyesület és az Ördögborda Néptáncegyüttes is most ünnepli 15. születésnapját.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 29
A Hargita Megye Tanácsa társszervezésében megvalósuló rendezvénynek két fontos célja van: visszatekinteni az elmúlt időszakra és előrenézni, kutatni a jövőt.
A visszatekintés, mérlegkészítés, emlékek felidézésének fontosabb pillanatai a 15 éves a Botorka című fényképkiállítás és a 15 éve tánc avagy 15 A-terv, B-terv konferencia, amelyen az eddigi három balánbányai táncosgeneráció beszámol a fesztivál résztvevőinek arról, mit jelentett számára néptáncot tanulni, táncosberkekben megfordulni, milyen pozitív és negatív élményt gyűjtöttek össze az évek során, miben segítette őket a néptáncos voltuk, életmódjuk.
Lesz-e még 15 év tánc Balánbányán? – erre a kérdésre keressük a választ a civil szféra, az önkormányzat és a vállalkozók jeles képviselői segítségével a Vidék, hagyományok, jövőkép című ünnepi konferencia keretében.
A szombaton 19 órától kezdődő gálaműsor a múlt és a jővő színpadra rendezése. A Kiknek szelleme fölöttünk vigyáz című koreográfiában megemlékezünk és búcsúzunk adatközlő táncosainktól, de a fellépő sok táncos gyerek már a jövőbe vetett hitünket ábrázolja. A gálaműsor koreográfusai: Udvari Róbert – Csíkszereda, Békési András – Derecske, Sándor Csaba Lajos – Balánbánya.
Köszönetet mondunk a támogatóknak, vállalkozásoknak, kisebb-nagyobb csoportosulásoknak, magánszemélyeknek, akik valamilyen formában segítik rendezvényünk megvalósulását. A közösségi összefogás szép példája lehet a XV. Botorka Néptáncfesztivál.
Támogatók: Hargita Megye Tanácsa, Balánbánya Helyi Tanácsa, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.