A zsombolyai művésztelep alkotásai Csíkban

 A zsombolyai művésztelep alkotásai Csíkban

(0 Szavazat)50 megjelenítés

A Temes megyei zsombolyai művésztelep fiatal képzőművészeinek munkáiból nyílt kiállítás pénteken a csíkszeredai Megyeháza Galériájában, Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja keretében. 

 Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Soltész Teofil, a művésztelep szervezője és Túros Eszter művészettörténész
Házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntötte a megjelenteket, kihangsúlyozva, hogy a Megyeháza Galériája nap mint nap reggeltől estig nyitva áll az érdeklődők előtt. „Az, hogy Hargita és Temes megye között van egy ilyen kapcsolat, ami által egymás kulturális értékeit is megismerhetjük, mindkét megyének a megerősödését szolgálja” – hangzott el. A tanácselnök reményét fejezte ki, az Összetartozunk szórványprogram keretében sok közös tevékenység lesz az elkövetkezőkben, ami által Székelyföld és Bánság összefonódása ki fog teljesülni. 
Soltész Teofil szobrász, keramikus, a zsombolyai művésztelep szervezője köszöntőjében arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a kiállított munkák nagyon kifejezőek, frissek és dinamikusak, ami abból adódik, hogy az alkotók átlagéletkora harminc év körüli. A zsombolyai művésztelepet 2009 augusztusában szervezték meg először, többnyire Kolozsváron és Temesváron végzett fiatal képzőművészek számára.
A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont tevékenységével már két ízben is bemutatkozott Temes megyében: 2009-ben Zsombolyán állítottak ki a Kor-Kép nemzetközi alkotótáborban készült munkákból, tavaly pedig Temesvár volt az egyik helyszíne az I. Székelyföldi Grafikai Biennálénak – elevenítette fel megnyitó beszédében Túros Eszter művészettörténész. „Az alkotók szinte kivétel nélkül az absztrakció felé hajlanak, sokuknál erőteljes, expresszív színkezelést figyelhetünk meg” – méltatta az alkotókat a művészettörténész. A kiállítás április 10-ig tekinthető meg.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774