Fotókiállítással kezdődtek a Székelyföldi Eger Napok

( Szavazat)100 megjelenítés
Bakos Zoltán budapesti fotóművész több mint száz alkotásából álló Bor, kultúra, Eger... című kiállításával kezdődött a héten zajló Székelyföldi Eger Napok rendezvénysorozata Csíkszeredában október 8-án, hétfőn este. Az Eger Napok kiemelt támogatója Hargita Megye Tanácsa. A Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében elsőként Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője köszöntötte a tárlatlátogatókat. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében azt kívánta a hallgatóságnak, hogy ezekkel a mustrákkal, ízvilággal, étkekkel és italokkal, a pillanatképekkel zárják szívükbe Egert. 
 Jelen volt dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul is, aki Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselte.
– Ha Eger városáról beszélünk, akkor rögtön a régi nagy hősök és a finom borok jutnak eszünkbe. Nagyon örülünk a kezdeményezésnek, hogy Eger bemutatkozik a Székelyföldön, hiszen ezáltal két távoli régió fűzi szorosabbra a szálakat, erősíti kapcsolatait. A most kiállított fényképek által visszatükröződnek az egri mindennapok, a borvidékek, a borászok élete és munkája – mondta, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben Egerben is tartanak Székelyföld Napokat.
Hargita Megye Tanácsa nevében Becze István megyei tanácsos üdvözölte a kezdeményezést, tolmácsolva Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszönetét.
– A Székelyföldi Eger Napok a két tájegység egymásra találását, az egriek és székelyek egymásra szóló ismereteinek bővítését szolgálják. Eger – irodalom és bor. A kettő elválaszthatatlan, mint azt az irodalom megannyi gyöngyszeme is igazolja. Írásművészet és gasztronómia egyaránt nemzeti kultúránk része, és meghatároz minket, magyarokat, akárcsak nyelvünk és keresztény hitünk – fogalmazott Becze István.
Végül Silló Ágota, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa tolmácsolta Lakatos Mihály, Magyarország Kulturális Koordinációs Központja vezetőjének gondolatait.
Az október 8–14. között zajló Székelyföldi Eger Napokon fellép a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria folyóirat is bemutatkozik. A programok négy székelyföldi városban zajlanak: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen; a négy városban párhuzamosan futnak a kulturális és gasztronómiai-borászati rendezvények.
 
Csíkszereda, 2012. október 8.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774