Lánglovagok mérték össze tudásukat a felújított korondi futballpályán

(0 Szavazat)38 megjelenítés

Átvehették a felújított futballpályát és a helyi járat kialakítása érdekében vásárolt 25 személyes kisbuszt a korondiak pénteken, szeptember 18-án. Mindkét beruházás az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) LEADER alprogramja keretében valósult meg. Az ünnepi eseményen előbb a község polgármestere, Katona Mihály köszöntötte a jelenlévőket, majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki kifejezte örömét a megvalósított beruházásokért és köszönetét a megbízásért a Sóvidék-Hegyalja Helyi LEADER-akciócsoport elnökeként.

A felújított futballpályán rendezték meg szeptember 19-én, szombaton az Udvarhelyszéki Szent Flórián vándorkupaversenyt is. Az idén harmadik alkalommal megrendezett, a tűzoltók védőszentjéről elnevezett megmérettetésen a Hargita megyei tűzoltók mellett részt vettek a szomszédos Maros megyéből és Magyarországról érkezett lánglovagok is. Az eseményt Korond Község Polgármesteri Hivatala szervezte a Korondi Önkéntes Tűzoltósággal együtt, valamint Hargita Megye Tanácsa támogatásával, amelynek értéke 12 822 lej. A tűzoltó járművek felvonulását követően sor kerülhetett a megmérettetésre. A rendezvény alkalmával a Korondi Önkéntes Tűzoltó Egyesület átvehette a sikeresen megpályázott új védőfelszereléseket.
– Jó látni erős, elhivatott embereket, akikre vészhelyzetben lehet számítani. Teszik a dolgukat abban a hivatásban, amit vállaltak – méltatta Borboly Csaba megyeelnök a megjelent tűzoltókat.

Csíkszereda, 2015. szeptember 20.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774