Lelki- és szellemi nap Urbán Erik és Böjte Csaba atyákkal Csíksomlyón

Ferenc pápa látogatása összmagyarsági ügy

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Csíksomlyón, a Szent István Otthon ebédlőjében több mint 60 székelyföldi vendéglátó vett részt azon a lelki- és szellemi napon, amelyet Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a pápalátogatás egyházmegyei liturgikus felelőse, és Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője tartott február 6-án, szerdán.

A megbeszélésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megbízásából részt vett Fekete Péter kulturális államtitkár és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója is. Hargita Megye Tanácsa részéről Becze István megyei tanácsos és Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út egyesület koordinátora volt jelen.

Fekete Péter kulturális államtitkár köszöntőjében elmondta, Ferenc pápa június elsejei Csíksomlyói látogatása összmagyarsági ügy. E kulturális ügy mellé a magyar kormány is felsorakozik, együttműködve a helyi kulturális intézményekkel. A pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti időszak alatt megmutathatja a térség, de egész Székelyföld is, a kulturális és természeti értékeit, hagyományait, ebben a magyar kormány segíti partner kíván lenni – emelte ki Fekete Péter államtitkár.

Becze István megyei tanácsos meghívására a csíksomlyói megbeszélést követően a megyeházára látogatott Fekete Péter államtitkár és Kelemen László főigazgató, ahol további egyeztetésre került sor a Hargitai Megyenapok szervező csapatával, kulturális intézmények vezetőivel. A megbeszélésen ugyancsak messze menő támogatásáról és együttműködéséről biztosított a megyeházán Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki a hagyományos népi kultúra népszerűsítését helyezte előtérben. Az egyeztetésen részt vett Péterfi Attila-Csongor közgazdász, a pápalátogatás egyházmegyei koordináló bizottsága részéről.

Csíkszereda, 2019. február 6.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774