(0 Szavazat)30 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa a KALOT Egyesület Lelkigondozói Szolgálatával együttműködve megszervezte az otthoni elkülönítésben vagy karanténban levő emberek lelkigondozását, emellett az Áradat egyesület és a Magyar Unitárius Egyház is biztosít lelkigondozást.
Utolsó frissítés: szombat, 2020 március 28
– Rendkívüli időket élünk, amire lehetetlen volt előre felkészülni, amely fizikai, de főleg lelki megterhelést jelent az emberek számára. Az intézmény működése ugyanakkor nem állt le, a munkatársak otthonról végzik a munkájukat. Nagy erőkkel dolgozunk azért, hogy támogassuk az embereket ezekben a nehéz pillanatokban, most ez a legfontosabb és erre összpontosítunk. Éppen ezért tanácsadói csapatokat hoztunk létre a megyei tanács keretében az alintézményeinkkel együttműködve, naprakész tájékoztatást adva az embereknek. Köszönöm a KALOT és Áradat Egyesületek, illetve az Unitárius Egyház önzetlen felajánlását, a lelkigondozók kemény munkáját, amelynek köszönhetően meggyőződésem, hogy sok embernek lesz elviselhetőbb ez az időszak – nyilatkozta Borboly Csaba.
Elérhetőségek:
1. Kalot egyesület és Hargita Megye Tanácsa: 004-0758-840279 (Kalot szolgálatos) hétköznapokon 9-13 óra között, 004-0747-122946 (Hargita Megye Tanácsa munkatársa) hétköznapokon 8-16 óra között - itt lehet megtudni a lelkigondozók elérhetőségét (17 szakember várja telefon és on-line a hívásokat román és magyar nyelven).
2. Áradat egyesület: 0754800808 hétköznapokon 8-24 óra között, hallgatlak.lelkisegely@gmail.com - itt direkt lelkigondozást kaphatnak az érdeklődők 30 szakember által. Az Áradat egyesület működteti a Hallgatlak.ro Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálatot.
3. Magyar Unitárius Egyház, lelkigondozói szolgálat 13 szakemberrel: érdeklődni a 0761 610 040-os telefonszámon lehet.
Csíkszereda, 2020. március 23.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)30 megjelenítés