Ma a jogállam összes szerve csődöt mondott

Nem ért véget a harc az úzvölgyi temetőért

(0 Szavazat)28 megjelenítés

„Egy barbár erődemonstrációnak lehettünk részesei, de hisszük, hogy ezzel nem ért véget ez a küzdelem. Nekünk az egyetlen fegyverünk a törvény, és annak erejével harcolunk tovább” – nyilatkozta Borboly Csaba június 6-án az úzvölgyi temetőnél, miután a román, ittas emberrel teli tömeg betörte a kaput, és a Hargita és Kovászna megyeiek élőláncát áttörve beözönlött a hadisírokhoz.

Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint ugyanaz a törvény kell hogy uralkodjék minden megyében, és a magyarok nem lehetnek másodrendű állampolgárok. Úgy látja, hogy ma a jogállam összes szerve csődöt mondott, kivéve a Hargita megyei csendőröket. „Egyértelmű, hogy feljelentést teszünk az itt történtek miatt, hiszen itt embereket bántalmaztak, amikor áttörték az élőláncot, és rongáltak, kárt okoztak” – jelentette ki az elöljáró.

Borboly Csaba szerint most a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra kell koncentrálni, és törvényes eszközökkel kell folytatni a harcot. „Nem szabad feladnunk, és szolidárisaknak kell lennünk továbbra is egymással Kárpát-medence-szerte, mert ma Úzvölgye, holnap Csíkszereda” – szögezte le.

A megyei tanács elnökének két élő bejelentkezése a helyszínről megtekinthető az alábbi két linken:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2139379192847072

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2206747286088673

Az élőláncot alkotó több száz Hargita és Kovászna megyeiek  előtt nagy bannerek álltak, amelyeken a dormánfalviak törvénytelenségét igazoló iratok voltak kinagyítva, valamint többnyelvű szórólapot is készítettek az érkező „vendégeknek”, hogy ismertessék velük a magyarok hadisírokkal kapcsolatos álláspontját.

Mint ismeretes, Kovászna Megye Tanácsa kihelyezett tanácsülést tartott csütörtökön délután, Hargita Megye Tanácsa pedig, az úzvölgyi temető ügyének rendezésére megalakult kezdeményező bizottsággal együtt, élőláncot hirdetett meg 16 órára, hogy a moldvai szervezetek által 17 órára meghirdetett hősök napi rendezvényt megakadályozzák. A rendezvényt a temető előtt vezető 123-as megyei útra jelentették be, amely a 41-es kilométerig Hargita megyéhez tartozik, a temető pedig a 38-as kilométernél található.

Az úzvölgyi temetővel kapcsolatban minden információ, így korábbi híreink is megtalálhatók a http://uz.hargitamegye.ro honlapon.

Csíkszereda, 2019. június 6.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774