Magyarországi partnerekkel pályáznak a szakoktatás fejlesztésére a Hargita megyeiek

(0 Szavazat)20 megjelenítés

Beruházásokra, eszközbeszerzésre, oktatók továbbképzésére és a diákok csereprogramjára pályáznának közösen magyarországi partnerekkel a Hargita megyeiek. Mivel mindkét fél támogatja a duális képzés bevezetését, a szakképzés presztízsének visszaállítását, illetve a felkészült munkaerő kiképzését a kis- és középvállalkozások számára, közös pályázatot készítenek elő a 2020-as kiírásra. Erről egyeztettek az érdekelt felek október 3-án a csíkszeredai megyeházán.

Feltérképezik a szakképzés hiányosságait, és ezek pótlását célozzák meg a pályázatban, illetve a képzések szervezését összehangolják a kis- és középvállalkozások igényeivel, hangsúlyozta Tromposch Julianna, a magyarországi partner képviseletében, akiknek a fodrászképzésben van tapasztalatuk.  

A projektben partnerséget vállal a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola. Sükösd Annamária igazgató elmondta, jó tapasztalataik vannak a külföldi csereprogramokat illetően, kiváló lehetőségek ezek a diákoknak.

Ferencz Salamon Alpár pedagógus, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke a szakképzés gyorsan változó igényeire, a tankönyvhiányra hívta fel a figyelmet, illetve azt hangsúlyozta, arra is törekedni kell, hogy a szakoktatás pályamodellt biztosítson a pedagógusnak.

Kérdőívezéssel felmérik az igényeket, és megvizsgálják, hogy a megyei tanácsnak melyik az az alintézménye, amely partner lehet a pályázatban, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

– A cél az, hogy visszaállítsuk a kétkezi munka becsületét, hogy megmutassuk, aki szakiskolába iratkozik, nem vesztes, hanem nyertes, hiszen biztos megélhetést, jövőt teremt magának. Két irányba is támogatjuk a fiatalokat, az egyik, hogy vállaljanak munkát az elsajátított szakmában, a másik, hogy indítsanak saját vállalkozást. Azt akarjuk elérni, hogy a fiataljaink itthon maradjanak, valamint hazatérjenek – hangsúlyozta a megyeelnök.

Az itthon boldogulás jó példáinak a bemutatása mindig a legjobb motiváció, ismertette tapasztalatait Csilip Árpád, a megyei tanács alintézményeként működő, és a pályaorientációs programokkal foglalkozó Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője.     

A szóban forgó együttműködés és közös pályázat elsősorban a fodrászképzésre irányul, a későbbiekben pedig kiterjesztenék az asztalos, a villanyszerelő és az informatikus szakokra is.

– Egészséges és jókedvű gyerekeket akarunk az iskoláinkba, és több időt szánni a képességfejlesztésre. Tankönyvekre van szükség és az eszköztár korszerűsítésére. Fejleszteni kell a szakoktatást, megreformálni a román nyelv oktatását a nem román anyanyelvű diákok esetében, és el kell érni az oktatás színvonalának növelését – összegezte Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2019. október 3.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774