Megőrizzük Székelyföldet keresztény hitében

Székelyudvarhelyen írtak alá egyháztámogatási szerződéseket

(0 Szavazat)29 megjelenítés

– Talán Romániában a legnagyobb összegek, amelyeket egyházi együttműködésre fordítanak, itt vannak Hargita megyében, ha visszaszámoljuk lakosságszámra, hisz a múlt évben közel 2 millió eurót tett ki ez az összeg, idén eddig 1 millió eurót, ugyanakkor vannak még olyan programok, amelyeket a helyi polgármesteri hivatalokon keresztül támogatunk – nyilatkozta a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Római Katolikus Plébániánál október 19-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. 

Pénteken reggel Tamás Barnával, a Kis Szent Teréz Római Katolikus Plébánia plébánosával és Mátyás Károly főesperessel, a  Szent Miklós Római Katolikus Plébánia plébánosával írta alá a támogatási szerződést Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Előbbinél a parókia felújítására 55 000 lej támogatást adtak, míg a Szent Miklós templom orgonájának restaurálására 25 000 lejt.

A székelyudvarhelyi unitárius egyházközség és a református gyülekezet is sikeresen pályázott, a szerződés aláíráson jelen volt Borboly Csaba megyeitanács-elnök mellett Bíró Barna Botond térségi alelnök is.  Udvarhelyszéken is az egyházakkal való együttműködést prioritással kívánják kezelni, ezért kiemelt fontosságúnak tartják a megyei tanács egyházi programját, kiírását.

Bekő István Márton, a Bethlen-negyedi református egyházközség lelkipásztora és Simó Sándor, a székelyudvarhelyi unitárius egyházkör esperes-plébánosa köszönetét fejezte ki a támogatásért. Az unitárius parókia a templomi orgona javítására, a parókia rendbetételére és a közösségi imaterem kialakítására 35 000 lejes támogatásban részesült, a református egyházközség a templom és a parókia belső feljavítási munkálataira nyert el 10 000 lejes támogatást.

– Idén eddig 119 egyházi fejlesztésnek, beruházásnak nyújtunk támogatást, odafigyelve mindegyik történelmi egyházra. Szépülnek, gyarapodnak az egyházaink ezáltal. A magyar kormány nagyon felelős döntése mellett a mi hozzáállásunk is erősíti, hogy Székelyföld továbbra is megmaradjon keresztény hitében, és ehhez legyen megfelelő intézményrendszerünk – emelte ki Borboly Csaba, aki az egyházak közösségépítő szerepét is kiemelte.

– Hiszünk abban, hogy az egyházak közösségépítő erejét erősíteni kell, összébb kell húzni. Hargita megye 103 településében az egyedüli intézmény az egyház, hisz olyan kisfalvakról van szó, ahol nincs más szolgáltató intézmény, így az egyház látja el a kulturális élet szervezését és a többi tennivalót is. Ennek a programnak a keretében el tudjuk érni, hogy vonzóbbá tegyük az imatermeket, hittantermeket, a közösségi tereket és meg tudjuk őrizni a műemlék templomainkat. Nem csak hitéleti tevékenység szempontjából fontosak a műemlék templomaink, hanem ezer éves múltunknak is a hitelesítői, ugyanakkor fontos turisztikai desztinációk is – mutatott rá a megyeitanács-elnök.

Hargita Megye Tanácsa egyháztámogatási programjáról bővebben az alábbi aloldalon olvashatnak: egyhazak.hargitamegye.ro.

Csíkszereda, 2018. október 21.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774