Mindenki felelősséget kell vállaljon az utak állapotáért

Székelyvarságon tartottak megbeszélést a faipari cégek és az önkormányzatok képviselői

(0 Szavazat)58 megjelenítés

Több mint húsz, a faiparban dolgozó jogi személy képviselőivel találkoztak április 5-én Székelyvarságon Borboly Csaba megyeelnök, Sándor Barna és Derzsi Zoltán megyei tanácsosok, a téma a varsági 138B jelzésű megyei út állapota volt, amely megrongálódott főként a nehézsúlyú gépjárműveknek köszönhetően. A jó hangulatú megbeszélésen, amelyet Tamás Ernő polgármester hívott össze, arra a következtetésre jutottak a jelenlevők, hogy együtt kell megvédjék az utat. 

Hargita Megye Tanácsa a fenntartható erdőgazdálkodásra kiemelt értékként tekint, és úgy vélik, hogy erre a tevékenységre oda kell figyelni – hangsúlyozta Borboly Csaba. Székelyvarság fele egyetlen út vezet, és ez a 16 kilométeres szakasz megrongálódott a nehéz súlyú gépjárműveknek köszönhetően. Ezen a szakaszon főként 3 kilométeren nagyon rossz az út állapota, ezt idén igyekeznek újraaszfaltozni, ha a megyei tanácsban is kedvező döntés születik erre vonatkozóan, mondta a megyeelnök. Borboly Csaba hozzátette: Székelyvarság turisztikai szempontból is fontos település, jelenleg is több magyarországi vendéget látnak el, a turizmus szempontjából is elengedhetetlen, hogy az utat járhatóvá tegyék.

Az út főként tavasszal és ősszel, az olvadásnak, illetve az esőzéseknek köszönhetően rongálódik, ezekben az időszakokban fontos, hogy néhány napig vagy hétig, ameddig az időjárás megköveteli, ne használják a nehéz súlyú autók az utat, mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke. Továbbá az is fontos, hogy kérjék az út használatához az engedélyt, hiszen engedélyköteles ez a szakasz a nehézsúlyú autók számára, Varságról viszont egyetlen kérés sem érkezett.

A megyeelnök azt is hangsúlyozta, hogy fontos a kommunikáció is a felek között, illetve mindannyiuk közös felelőssége, hogy megóvják az utat. Erre egy egyezséget is kötöttek, hét pontban fogalmazták meg, hogy helyben mire kell odafigyelni, illetve négy pontban, hogy ezért cserébe mit tesz a megyei tanács.

A hét pontban a legfontosabbak, hogy tavasszal és ősszel ne használják az utat a nehéz súlyú autók, a sáncok takarítása, az útszéli lombozat vágása, az engedélyek igénylésre a használatra, illetve az út használatakor a sebesség csökkentése. Cserébe a megyei tanács leaszfaltozza a 3 km-es szakaszt, tájékoztatják a cégeket, a kőhordást esetenként engedélyezik.

Hasonló megbeszéléseket más térségekben is tartanak az elkövetkezőkben.

A megbeszélésről élő bejelentkezésben is beszámolt Borboly Csaba:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1558827540831290/

Csíkszereda, 2018. április 5.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774